Gunnar a birodalmi Szabad Milícia gyalogos tagja volt, amíg el nem lopta egy gróf kedvenc lovát. Miután elkapták, ismét gyalogos lett belőle, csak már nem annyira „szabad”. Most épp’ az egyik poros katonai sátor előtt ácsorgott, és kiköpött. Fogai alatt még utána is csikorogtak a homokszemcsék. Ahogy a többi embert, úgy őt is meggyötörte az utazás a Birodalomból a sivatag mélyére, de ez már a büntetésük része volt. Gunnar nem panaszkodott. Az nem az ő stílusa volt. …de a zsémbes morgolódás jogát fenntartotta magának.
- Átkozott sivatag! - Hallgatózott egy kicsit és bele is szimatolt a levegőbe, mielőtt rászánta magát a belépésre. Nincs nyoma se szesznek, se vérnek, se női parfümnek. Semmi érdekes. Beletúrt kócos, vörös hajába, morrantott még egyet, aztán fintorral az arcán félrehajtotta a ponyvát, és bizalmatlan ábrázattal végigmérte a sátrat belülről is. Mindössze négy darab rozoga, emeletes ágy állt a sarkokban, semmi más bútor nem volt benn.
Az egyik derékaljon egy vézna alak kucorgott halványsárga burnuszba burkolódzva, akit koldusnak nézett volna, ha az utcán találkoznak. Csak hatalmas sasorra akasztotta meg lecsúszni készülő fehér turbánját. Ezt az alakot Gunnar még sosem látta ezelőtt, pedig épp’ elég ideje volt megfigyelni a karavánnal tartó sorstársait. A turbános az utazás alatt nem volt sem a birodalmiak, sem a helyi kísérők közt. A másik ágyon egy barna hajú, acélszürke szemű férfi feküdt. Őt Gunnar látásból ismerte már, de soha egy szót se beszéltek. Az averlandi szokások szerint öltözködött férfi lassú mozdulattal felült a hatalmas termetű katona érkezésére, és megigazította magán napsárga zekéjét. Gunnar becsmérlőn fújtatott egyet, mikor meglátta az averlandi férfi ágyán fekvő könnyű pengét, majd lecsatolta hátáról súlyos, másfélkezes kardját, és lerakta egy üres ágyra, aminek felső matracára feldobta hátizsákját. Ő aztán nem osztozik senkivel a hálóhelyén. Leoldotta övéről láncos buzogányát is, berakta az ágy alá, pajzsával együtt. Rövidkardját a combjára szíjazott tokban hagyta a biztonság kedvéért. A vézna turbános méla ábrázattal nézte a fegyverraktárrá alakított sarkot, míg az averlandi lassan visszadőlt ágyára.