desert1.jpgA 4-es számú Sivatagi Büntetőtábor a kúton kívül két nagy épületből, egy istállóból és tucatnyi sátorból állt, délibáb-távolságban a poros kis oázis, El-Harbeg városfalától.

Az egyik házban a tiszteket szállásolták el, a másikban az étkezde és az egyéb kiszolgáló helységek kaptak helyet. A legénységi sátraknak több mint a fele üresen maradt, jelezve ezzel, hogy nem is olyan rég még sokkal több katonát küldött ide a Hadvezetés.

Kerítés gyanánt négy láb széles, védelemre tökéletesen alkalmatlan tüskés bozóttal telepítettek körbe a területet, ami még arra sem volt jó, hogy a dűnéket távol tartsa a sátraktól. A katonák kiképzésének ezért sarkalatos pontja volt a homoklapátolás helyes munkafolyamatának megismerése, mert napjaik jelentős részét a reggelre félig betemetett sátrak kiásásával töltötték.

A büntetőszolgálatosok egyébként nem voltak sokan, a tábor parancsnokának, Argus Hassing kapitánynak legnagyobb örömére. Ki nem állhatta őket, és ha már itt tartunk, utálta a közkatonákat, a tiszteket, és különösen rühellte a főtiszteket, meg a hivatalnokokat. Főleg az Arábiából származó főtiszteket és hivatalnokokat. Szerinte az istenek csak büntetésből rakhatnak egy népet a sivatagba, tehát Arábia népe bizonyára valami förtelmes bűnt követhetett el. „Például, hogy kitalálták a hivatalnokok mesterségét.” Ezen teóriájának szilárd alapot biztosított az a tény, hogy őt is büntetésből vezényelték a sivatagba, az ork portyák és az élőholt támadások feltűnő sűrűsödésekor, méghozzá egy magas rangú hivatalnok betört orra miatt. Hassing nem emlékezett pontosan az incidensre, mert erős alkoholos befolyásoltság alatt cselekedett, ezért nem esett nehezére mélyen hallgatnia róla. Azóta is felváltva cselekedett erős alkoholos befolyásoltság és még erősebb hasogató fejfájás alatt. Hollófekete haja belefáradt a folytonos migrénbe és halántéka körül őszülni kezdett, szeme alá sötét karikákat véstek az átvirrasztott éjszakák. Markáns arca és széles vállai mégis tekintélyt parancsoló külsőt adományoztak neki, és ő volt az egyetlen lény a világon, aki méltósággal tudott végigdülöngélni esténként a táboron.

Már épp kezdte megszokni a gyűlöletes sivatagot, mikor a sors újabb megpróbáltatással sújtotta. A Hadvezetés a nyakára küldte a kis mitugrász Cedrick hadnagyot, akitől az első pillanatban hányingert kapott, és azóta sem gyógyult ki belőle. Jelenősen megnehezítette életét, hogy Cedrick azok közé a megátalkodott idealisták közé tartozott, akik még hittek abban, hogy munkájuknak van értelme. A kapitány húsz év szolgálattal és számos lefokozással a háta mögött pontosan tudta, hogy ez marhaság. Ráadásul gyanította, hogy Cedrick homokosabb, mint az egész sivatag. Ezt abból sejtette, hogy amikor Cedrick ide érkezett, rögtön jelenteni akarta a Hadvezetésnek a kapitány egyik alkoholmámoros sivatagi ámokfutását. Hassing másnap higgadtan, véreres szemekkel közölte vele:

- Nyughass, te kis ringyó! - mire Cedrick falfehér képpel rögtön véd- és dacszövetséget kötött, és soha többet nem emlegette fel a kapitány görbe éjszakáit és nappalait. Hassing elégedett volt magával, mert ezután a hadnagy nem hogy nem piszkálta, de feltűnően kerülte, és másokon élte ki buzgómócsingságát.

Leginkább Martak hadnagyon csattant Cedrick görcsös munkakedve. Morion Martak hivatalosan csak a kapitány szárnysegédje volt, de valójában ő felügyelt mindent, ami a kaszárnyában történt. Ő követte nyomon a Portyák alakulását. Ő figyelt az utánpótlás érkezésére. Ő írta meg a kimerítő részletességű jelentéseket, amiket aztán senki sem olvasott el. Ő hozta vissza hajnalonként a merevrészeg kapitányt a sivatagból. Hassing számára rejtély volt, hogy egy ilyen hozzáértő tiszt mit keres ebben az isten háta mögötti porfészekben, és megbecsülése jeléül a szárnysegédet sosem próbálta orrnyergen vágni, ha részeg volt. Akkor se, ha józan. Martak tudta, hogyan lehet kordában tartani a kapitányt, és hamar rájött arra is, hogyan kell elhárítani Cedricket: el kell halmozni lényegtelen feladatokkal, amiktől fontosnak érzi magát. Tehát átruházott rá minden papírmunkát és kimutatást. A fontos dolgokat mindenesetre megtartotta magának, például az újoncok személyi anyagának átnézését. A katonák a Birodalom összes tartományából érkeztek ide, és kulcskérdés volt, vajon egymással ki tudnak-e jönni. Nem utolsó szempont, hogy először egymást verik-e szét, vagy kivárják az orkokat és a változatos oszlási fázisban mozgó hullákat. A Hadvezetés rehabilitációhoz való hozzáállására jellemző, hogy az ide érkező büntetőszolgálatosoknak még egyenruhát sem adtak, csak egy piros karszalagot, a Birodalom címerével. Hiába, a nehéz harcokban egyre csak fogy a használható ember- és textilanyag.

Martak az előzetesen megkapott személyi lapokba és jelentésekbe merülve töltötte az újoncok érkezése előtti délutánt, pedig rendszerint épp’ csak átfutotta ezeket az anyagokat. Maga elé vette a papírhalmot, és szokása szerint alapos átolvasás után az egyik oldalra tette a problémás katonák lapját, a másikra a viszonylag normálisakét.

Hat martalóc együtt érkezett a Határmenti Hercegségekből, a papírjaik szerint folytatólagosan elkövetett kocsmai verekedésért. Ők vállvetve szolgáltak a legutóbbi ork hadúr ellen, aki betört a Birodalom területére a Badlands vidékéről. Mire a birodalmi seregek szétverték az ork hadat, ennek a hat katonának nem volt hová hazatérnie, mert amíg távol voltak, a fent említett ork hadúrnak az a remek ötlete támadt, hogy porig rombolja otthonukat, egy takaros kisvárost a Fekete-öböl partján. Martak nem volt kibékülve a Határmenti Hercegségek katonáival, mert az ő tapasztalatai szerint hajlamosak önfejűek és kezelhetetlenek lenni. A tábor eddigi egyetlen „határmenti” katonájára, Vornok zászlósra is haragudott, bár rá kicsit más okból, aminek több köze volt a tábor borellátmányának titokzatosan gyors fogyásához. Vornok egy ízben azzal próbálta elhárítani magáról a vádakat, hogy azt állította, bort áldozott istenének, de később nem tudta megnevezni ezt az istent. Zárkába csukták, hogy kijózanodjon. Aztán jól ottfelejtették két napra. Vornok nem bánta, mert ott hűvös volt.

Martak elmerengett egy darabig a Vornok-incidensen, majd oldalra tolta mind a hat lapot, és továbbhaladt. Öt katona következett Nuln városából. Igaz, hogy rajtakapott tolvajok és száműzött csalók, de senki sem tökéletes… Martak egy osztagba csapta őket, és félretolta aktáikat. Ezekre is muszáj lesz külön odafigyelni. A maradék öt újonc teljesen vegyes társaság volt, s lapjaikat szinte olvasás nélkül rakta a már átnézettek tetejére. Mikor a személyi anyagok végére jutott, elégedetlenül elhúzott szájjal nyugtázta, hogy mind a különleges figyelmet igényelők stócába került, a normálisak közé egy sem. Mélyet sóhajtott, s áttért következő teendőjére: kihozta Vornokot a cellájából. Megint.

Folytatás:

Sorskerék novella - 2. rész

Sorskerék novella - 3. rész

 

Szerző: StyxWar  2014.05.26. 01:57 6 komment

Címkék: fluff Empire Birodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr756210233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fattyú 2014.05.27. 08:21:33

Üdv!

Na akkor: neveket vagy angolul, vagy magyarul. Ha Határ Hercegségek, akkor Arábia pl. Ez egy "történelmies" világ, tehát nem százados, hanem kapitány. A Birodalom fő nyelve, és így a nevek a németen alapulnak. A tábornak inkább neve, mint száma legyen, ez így nagyon légiós/40K-s jellegű. szerintem.

StyxWar 2014.05.27. 10:32:17

@Fattyú: Az építő jellegű kritikának mindig örülök. Az "Arábiát" és a "kapitányt" kijavítom.

Petrow 2014.05.30. 15:11:22

Nagyon tetszett, nem-diehard WHFB rajongóként is. Várom a további részeket.

StyxWar 2014.05.30. 16:03:35

@Petrow: Köszi! Már készül, jövő hét elején posztolom. (Kedd ...maybe...)

Lynx_ 2014.06.02. 15:30:48

Eddig egyetlen WHF novellát (könyvet) sem olvastam (szóval nemigen van összehasonlítási alapom), de ez az írás mindenesetre tetszik. Kérem a folytatást :)!

StyxWar 2014.06.02. 20:04:09

@Lynx_: Hűha... kezd növekedni a nyomás rajtam. :D
süti beállítások módosítása