terrorgeist.jpgFélelem és rettegés Fábiánsebestyénen II. mérkőzés, avagy: 2500 pont Vampire Counts vs High Elf

Tomb Kingek ellen sokszor játszottam, tehát élőholtakkal már találkoztam a csatamezőn, de vámpírok ellen ez volt az első csatám. Bodri házigazdai minőségében fogadott a "nagyszobában", és felpakoltunk egy nagy csatához. Kerettörténetet is csaptam az ütközethez:

A Cothique nevű elf királyság tenger által elárasztott föld alatti városaiban hemzsegnek a vízi hullák. A kiaknázatlan lehetőségekre felfigyelt egy vállalkozó kedvű Nekromanta Mester és betöltötte a piaci rést: fekete mágiával maga köré gyűjtötte a még mozgathatónak tűnő darabokat. Felfogadott két junior és egy senior projektmenedzsert is, (két kisebb mágust és egy harcos nagybengát) hogy a vállalati hierarchia rendszere jól működjön. Az otthonosság és a családi kör érzése miatt magával vitte az üzleti útra kedvenc háziállatát, Bolyhoskát, a TerrorGeist-et is. Hosszú előkészítő munka után, amikor a Nekromanta úgy érezte, készen áll vállalkozását a tőzsdére vinni, Corpse Cart-ra rakta ingóságait és belevágott a zöldmezős beruházásba. Terveiről azonban valószínűleg tudomást szerezhetett egy ipari kém, vagy az Anonymus csoport, mert az első termékbemutatón Nekromantánkat már ott várták a GreenPeace aktivistái a sajtóval karöltve. Ezek a haragoszöldek azt állították, hogy a vállalkozás felborítja a természet rendjét és rendkívül veszélyes az élővilágra nézve, például megzavarja a területen honos védett denevérfajok természetes viselkedését. Tehát Nekromantánknak azonnal be kell fejeznie mindenfajta termelői tevékenységet. Kedvenc vállalkozónk azonban nem ijedt meg, és ráuszította zombijait ügyvédeit az akadékoskodó fűzabálókra. 

A GreenPeace High Elf sereg:

34 Spearman (FC), 2x5 Reaver, 5 Silver Helm (shield, musician), 30 Phoenix Guard (FC), 6 Dragon Prince (FC), 22 Sisters of Avelorn, 1 Frost Phoenix, 1 Eagle, Noble BSB+ WD banner, Handmaiden + Reaper Bow, Mage Lvl1  (High) +Dispel Scroll, Mage Lvl1 (Beast)+Ring of Fury, Anointed of Ashurian + Armour of Silvered Steel és Dawnstone.

A seregem "teszt" részét a nagy kocka lándzsás adta, amit telepakoltam hősökkel: az első sorban feszített az Anointed Lord (aki a generálisom volt, értelemszerűen) és a BSB nemes. Mivel ez a command group három főjével ki is töltötte a frontvonalat, a High Magic mágusom már csak a második sorba kerülhetett. Ó, de sajnálom! :)

Az Anointed alapból adott egy 6-os wardot minden ellen az egész osztagnak, amit a mágussal javítani szándékoztam egyel. Plusz ott volt mágikus támadások ellen a World Dragon banner. Valószínűleg túlbiztosítottam az egységet, de legalább leteszteltem, hogy működik. Egy szóval: JÓL! Bizonyos körülmények között.

A felállás a következő volt:

fsebestyenvampirvshelf.jpg

 Javítás: a "Tomb Guard" valójában Grave Guard. myfault

A csata azon múlt, hogy a TerrorGeist-et képes voltam távol tartani a szisztáktól és a lándzsásaim oldalától, valamint még inkább azon, hogy a vámpír sereg Nekromanta Mestere akkora miscastot dobott rögtön a második körben, hogy el is vitte a Démon a halottaskocsi tetejéről. Nem voltunk benne biztosak, hogy ilyenkor a verda is kell-e a Démonnak, vagy az túl büdös neki, szóval inkább a mezőn hagytuk. Valószínűbbnek tűnt ez a megoldás. (...de majd a kommentek alatt jelezzétek, hogy jól csináltuk-e.)

A csata menete röviden

A bal szárnyamat lefoglalták a denevérek és a TerrorGeist, középen egy Grave Guard kontra Lándzsás plusz PG csata alakult ki némi Corpse Cart és zombi fűszerezéssel. A Dragon Prince-ek és Reaverek jobb szárnyon előrefutottak, a Sas viszont inkább átrepült erősíteni a bal oldalt. (Ott a Reaver1 osztaggal együtt elcsipkedték vagy három körig egymást a Bat Swarmmal.) Addig még nagyon necces volt a mérkőzés, amíg a TerrorGeist aktívkodott, de valahogy nem sikerült neki elég pontot hoznia. Csak a Silver Helmeket ütötte le, mielőtt a Sziszták tűpárnát csináltak belőle. (...ami azért nem ment túl könnyen: a Stand and Shoot-ot még túlélte, és végül közelharcban nyomták le a csajok meg a Főnix együttes erővel.)

A lándzsásokkal és a Főnixőrökkel az élőholtaknál hatásos "CR-ből majd megpusztul" taktikát követtem, tehát aki csak tudta, a zombikat ütötte, hogy minél több sebet vigyek be. Ebben nagy segítségemre volt a lándzsások "plusz egy sorból ütünk, mert lándzsánk van, és még egy sorból, mert elfek vagyunk" szabálya. Szerencsém is volt, mert Bodri az első nagy miscast után még egyet dobott, ami tovább csökkentette a zombik (vagy a ghoulok?) létszámát. Az ötödik körre az utolsó idéző is elpárolgott a csatamezőről, ami jelentős omlást okozott az élőholtak seregében.

A csatában az én oldalamról csak a Silver Helm és a Swordmaster osztag esett le, a többi egység kisebb-nagyobb veszteséggel, de állva maradt. Még a sas is túlélte. Bodri ellenben jelentős veszteséget könyvelt el: a hatodik körre egyetlen kocka Bat Swarm maradt a mezőn.

 Tapasztalatok:

- A TerrorGeist ronda egy ellenfél. Nem szabad, hogy közelharcig jusson. (Ergo a lehető legrosszabb helyre került, szemben az elit íjász szisztákkal. Már nem emlékszem, hogy melyik volt lent hamarabb a deploy fázisban.)

- A Bat Swarm egyenként 5 (!!!!) sebponttal bír. Bosszantóan sokáig lefoglalja a "chaff-vadász" egységeimet, mert azok nem ekkora sebpont mennyiséghez szoktak. Ráadásul ASL-t ad, szóval mindenképp meg kell akadályozni, hogy rácuppanjon a közelharcos egységeim oldalára.

- Instabil szabály: Élőholtak ellen meg kell próbálni minél hamarabb levadászni az idézőket, hogy omoljon szét a sereg. Plusz az sem árt, ha CR-ből tudod rombolni.

- Bodrit meg kell kérdeznem, hogy mi is volt pontosan az a "harcos nagybenga", mert gyakorlatilag megölhetetlen. Letakarítottam mellőle vagy három osztagot, és ő még mindig ott parádézott sebpontveszteség nélkül az utolsó körben. Asszem az "általános omlás" vitte el végül.

- Igazából a miscastok és az azok miatti omlás nyerték meg nekem ezt a csatát, nem a saját érdemem a győzelem. 

 

A fábiánsebestyéni tábor többi meccse:

Revans a Tomb Kingek ellen

Patkányelfek a gyíktörpék ellen

Friss meleg a lókolbász!

Szerző: StyxWar  2014.07.16. 09:25 5 komment

Címkék: csata battle report high elf fluff csatajelentés Vampire Counts Phoenix Guard

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr456512435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamás Sziráczki 2014.07.16. 09:48:04

Ez ilyen tipikus Bodri csata: jól játszik, csak szerencséje nincs...:) Az idéző megölős elképzelés jó, csak kivitelezni nem tudom mennyire lehet, ha jól van pozicionálva a kedves mágus kollega :D
Egyébként lehet Bodri a DP, SM duótól jobban féltette a kis(nagy) bestiáját(TerrorGeist)nem? A lándzsás felállásod pedig tetszik...habár ha bodri lecsapja a bajnokodat, akkor a varázsló, nos, kellemetlen helyzetbe kerülhetett volna:D Én a full lovas, lovag, szekeres seregemben anno,amit végül Dzsoki kierőszakolt döntetlenre, azt csináltam, hogy 10 SH, 3 asával az 5-ös sorok helyett, csak SB és a generális, BSB meg egy high lore mage. Első sorban ugye két ütős plusz a kiüthetetlen SB, Iron Curse icon(6+ Ward A hadigépek ellen) és azt igyekeztem javítgatni a Varázslóval. És habár Sor bónusz nem volt, az egész bagázs tudodd ütni. Ami azért nem rossz: 2x3 a két Nemestől, plusz az egész egység és a vazsi is odapiszkált. Őt meg nem piszkálták mert második soros volt. Meg 2+ AS, nagyon élveztem :D

Mi volt a vélemény a PG blokkról? Szerinted is csak Üllőnek jó?

StyxWar 2014.07.16. 13:37:04

@Tamás Sziráczki:

Bajnok-kérdés: Jepp, ha kiütötte volna. De nem ütötte ki. :) Meg különben is, az a mágus csak első szintű volt. Alig pár pont.

Phoenix Guard osztag: Ebben a csatában nem csak üllők voltak, abálták rendesen a zombikat. (Gondolom a jelentős Weapon Skill különbség, az ASF és a zombik zéró páncélja miatt.)

Tamás Sziráczki 2014.07.16. 14:33:52

Meg S4 is sokat segít a fegyver miatt. De miééért nem ütötte ki? :D Na mind1, jó kis csetepaté lehetett :D

Lynx_ 2014.07.17. 15:34:15

A stratégia elemzésbe nem szólnék bele, de a kerettörténet nagyon ott van. :) Imádom a stílusodat. :)
süti beállítások módosítása