A szombatom mozgalmas volt, a családi programok közé kettő Warhammer alkalom is beszorult. A délelőttről már írtam, most a délutáni programon a sor. Az előző poszthoz hasonlóan most is szólok: a "tovább" gomb után szubjektív élménybeszámoló következik, ami valószínűleg csak annak érdekes, aki ott is volt.

Nagy nap volt ez piciny lelkemnek: végre igazi fantasy meccset láttam, ráadásul remek emberekkel ismerkedtem meg! Ezek közül egy is elég lett volna, hogy emlékezetes napot okozzon, de a kettő együtt kész Karácsony. Arról nem is szólva, hogy ugyebár délelőtt is megismertem Tibort és Koppányt az "agórás klubban". (Trallala!)

Tehát. Némi egyeztetés után Puszti kolléga (a továbbiakban Péter) mutatott be a társaságnak: Dreon (Gábor), "SomiTomi", és Gorgi (Gergő). 

Tomb King vs. Chaos Warriors

Némi beszélgetés és orknézegetés után Péternek már mennie is kellett, ellenben Gábor addigra kipakolta a Tomb King sereget, Tomi pedig csatasorba állította Káoszharcosait. Itt jegyezném meg, hogy az egységeiben a karton movement tray-eken csak néhány bábú állt, a többit egyszerű figuratalpakkal pótolta ki. Ezt remek ötletnek találom, mert a tálcán az első sornyi valóban jelen levő figura szépen mutat, és harc közben csak a talpak fogynak mögülük. Egyszerű, átlátható és pénztárcakímélő. Szerintem a látványt sem rontja. Annyira biztos nem, mint sok más hasonló megoldás. Nem tudom, hogy ő találta-e ki, vagy ez egy bevett szokás, de én itt láttam először. Le fogom nyúlni az ötletet.

Persze kétségtelen, hogy Dreon szépen összeállított, szinte teljesen kifestett serege sokkal-sokkal-sokkal jobban nézett ki, de nyilván ő nem tegnap kezdte a játékot. :)

Az első kérdésem, ha jól emlékszem, az volt, hogy "A Káosz Harcosok tényleg olyan aránytalanul erősek, mint azt mindenhonnan hallom?" A válasz a három sráctól azonnal, kánonban: "Igen!"

A második kérdésem az volt, hogy "...és mi a Tomb Kingek erőssége?" Dreon válasza: "Hátööö... a mágia. Elvileg."

A csata rövid volt, de még így sem tudtam kivárni a végét sajnos. Pedig szívesen hédereztem volna a zöld szőnyeg szélén még egy kicsit. Vagy sokat. Úgy kábé reggelig.

A harc lényeges pontjain mindenesetre még ott voltam: a Casket of Souls dupla hatossal leradírozott egy egész káoszlovag (vagy valami hasonló) osztagot a mezőről, utána viszont az örömittas csontvázíjászok és a katapult véletlenül elfelejtett lőni abban a körben. Kimaradt tehát pár lényegtelen lövésecske. Mind a 86. ...de még ez sem hátráltatta Dreon Generálist, (vagy lehet, hogy Fáraót kellene mondanom jelen esetben) aki egy warszfinx-el, 4 szekérrel és 4 necro lovaggal végül leradírozta a káoszharcosokat a zöld pástról. A rettegett Wulfric és ambusher marauderei sem tudták megfordítani a csata kimenetelét, hiába "teleportálták" magukat a Cascet mellé a harmadik körben. Ekkor már nem voltam jelen, csak Dreon szerencsére megírta nekem a csatajelentést. (Amit ezúton is köszönök. :) )

Remélem legközelebb már nem csak Dreon skavenjei tömegelnek majd az albiban, hanem én is tudom hozni az egereimet. Vagy esetleg a Helfeket, majd meglátjuk.

Szerző: StyxWar  2013.11.24. 16:30 4 komment

Címkék: csata warhammer

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr485653752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matney 2013.11.25. 22:06:20

Örülök, hogy jól alakult ez a múlt szombat! Kár, hogy nem lehettem ott, pedig nagyon szívesen megnéztem volna, hogyan lehet megfricskázni a káoszt. Meg persze a klubba is illenék lemenni, főleg, hogy ott lakom mellette.

StyxWar 2013.11.26. 07:32:36

@EnvoyCorps: Előbb-utóbb majdcsak lejutsz! :) Addig kitalálom, hogy a skavenek vagy a high elfek jobbak a törpéid ellen.

bogesz001 · http://arhk.xszerver.hu 2013.12.02. 20:11:28

Puszti újra fantasy-zik? :) Ez jó hír. Aztán H.É.T. versenyre is el fogsz jönni, Péter? :D

StyxWar 2013.12.03. 08:43:36

öööö... bocs, Puszti, hogy lebuktattalak.
süti beállítások módosítása