Szombaton végre terepasztal közelébe jutottam, méghozzá az új, szegedi  klub első összejövetelén! Írok róla, de előre figyelmeztetek minden olvasót, hogy a "tovább" gomb után csak naplószerű, szubjektív élménybeszámolót talál, nem tutorialt vagy játéktechnikai infókat.

Délelőtt a szegedi klub nyitányára futottam be. A legelső klubnapon mindössze hárman voltunk, de ezt tudtuk is előre. A klub szervezője és vezetője,  Jude Law Tibor fogadott minket az Agórában, az Élményműhely 2. nevű teremben. (Aki innen a blogról próbálna odatalálni: első emelet, a kitömött állatokkal szembeni, akváriumok melletti szűk és sötét kis folyosó, balról a második ajtó.) Koppánnyal pontosan egyszerre érkeztünk, és miután leszurkoltuk a kemény 250 forintos belépőt a barátságos ruhatáros néninek, már mienk is volt egész napra a terem. Terepasztalostól, székestől, mosdóstól, szekrényestől. Trallala!

Mivel Tibor egy órával hamarabb érkezett nálunk, volt ideje akklimatizálódni. Elmondása szerint ezen tevékenység közben arra lett figyelmes, hogy az egyik szekrény ketyeg. Ez felkeltette érdeklődését és további vizsgálódásra késztette, aminek folyamán kiderült, hogy az említett bútordarabba ismeretlen személy egy hátizsákot tett. Az ketyeg. Tibor valószínűtlennek tartotta, hogy terrorcselekményt leplezett le, mindenesetre szólt a biztonsági szolgálatnak. Az illetékes közeg a táskában megtalálta a (hét közben ebben a teremben gyakorló) sakk-szakkör óráját.

Nem sokkal ezután érkeztünk Koppánnyal. A bemutatkozás után örömködtünk egy sort azon, hogy nem kell majd extra méretű asztalokat kunyerálnunk, hanem kapásból ilyenek vannak a teremben, majd Tibor elmondta, hogy a szekrényeket is lehet használni, mert van még egy üres. (A gombfoci-szakkör, egy népdalkör, a sakk-kör és néhány más, beazonosíthatatlan csoport cuccai lapulnak a többiben.) Zárni ugyan a szekrényeket nem lehet, de a termet igen. Drága holmit azért nem érdemes itt hagyni.

Tibor (nick:JuronValor) és Koppány (nick meglepő módon: Koppány) egy 40K meccsre készültek rá, én pedig csak nézelődtem és kérdezősködtem abban a rövid időben, amíg itt voltam. (Remélem nem mentem nagyon az agyukra ezzel.) Végül Tibor inkvizítorai álltak fel az egyik oldalon, Koppány káoszgárdistái a másikon. Ajánlom mindenki figyelmébe Koppány káoszhíveit, amelyek nagy része nagyon szépen kivitelezett saját gyártmányú figura, valamint Tibor precíz konverzióit. Különösen egy egyedi... hátööö... két lábon járó izérobot lehet érdekes a szakértőknek. Mivel nem értek a 40k-hoz, -azt hiszem ez látszik is- részleteket tőlük kérdezzetek. Inkvizítor.hu-n rájuk találtok.

A sztori szerint az inkvizítorok egy kicsi, elit csapattal érkeztek, hogy meghiúsítsanak egy démonidézést, ami sikerült is nekik, de a kultisták közben erősítést kaptak és rajtuk ütöttek. A meccset nem volt időm végignézni, de később azt az információt kaptam, hogy az inkvizítorok elkeseredett küzdelemben végig vesztésre álltak, viszont az utolsó pillanatban mégis sikerült győzelmet kicsikarniuk.

Bár hamar el kellett mennem, a klub első összejövetele mégis kellemes élmény számomra. Remélem a későbbiekben lesz fantasy ellenfél is. A 40K-t ugyan érdekesnek találtam, de jelenleg nincs pénzem  kedvem 40k sereget gyűjteni. 

A klubbal kapcsolatban van még egy fontos dolog: nem csak Warhammer, hanem minden más szabályrendszer szívesen látott az asztaloknál. (Epic, Infinity... had ne soroljam.) Például, bár Pati most pont nem tudott eljönni, mert Ausztriában versenyzett, de vele történelmi wargame-et is lehet itt játszani. Engem az ókor érdekel, lehet, hogy a klubban majd inkább ezt fogok játszani, és nem WHFantasyt. (Azért majd máshová járok.)

A történelmi wargame egyik nagy előnye, - amit Tibor ki is hangsúlyozott a klubban - hogy nem néznek komplett idiótának minket miatta. Társadalmilag jobban elfogadott Napóleon csatáit lemodellezni, mint űrgárdistákkal káoszdémonokat mészárolni. Szóval Napóleon és Nagy Sándor lesz a kirakatban. :)

Szerző: StyxWar  2013.11.24. 11:48 3 komment

Címkék: warhammer Agóra

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr685652996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pati13 2013.11.25. 22:48:26

No igen -akármit játszol, komplett idiótának néznek :D

a nők ebben kifejezetten jók, de a kedvencem az, amikor olyan emberek röhögnek ki, akik egész napokat eltöltenek egy pecabot mellett, és eközben az össze szúnyogot jóllakatják :)

Hajrá, csak így tovább! Tegyél fel képeket is legközelebb :)

JuronValor 2013.11.26. 01:11:20

Ha tényleg szépen ki vannak festve, akkor már nem szoktak röhögni... ;)

Persze maga a modellek témája, már ettől független kérdés.

StyxWar 2013.11.26. 07:31:16

@pati13: Nincs rendes fényképezőgépem (aka rendes okostelóm). De majd megpróbálok villantani valamit legközelebb.
süti beállítások módosítása