screamingskull.jpgTegnap megint kikaptam Dzsoki (aka Dreon) Tomb Kingjei ellen. Azt hiszem, hogy a Tomb Kingek a Nemezisem. 

Ezúttal a szisztákat, a Handmaident és az archereket akartam letesztelni. Ráadásul mágia nélkül, mert nem fért már be a mágus az 1500 pontba a Handmaiden, a BSB és a Prince miatt. A teszt eredménye: Ez így felejtős.

A sziszták mellett Robotzsarut az agyonpáncélozott Prince-et és tovább akartam tesztelni, ami sikerült is. ...bár nem kellemes módon.

Az elképzelés az volt, hogy az íjászok csak támogatást nyújtanak a Silver Helm osztagba rakott Prince-nek és BSB-nek, meg a Dragon Princeknek, de egyrészt nem találtam meg a megfelelő egyensúlyt a támogató osztagok és a "csapásmérő egység" létszáma között, másrészt a deploy fázist elrontottam, harmadrészt később is követtem el hibákat.

Hosszas csatajelentésbe nem bonyolódnék, de néhány tapasztalatot leírok:

- A deploy fázisban rossz helyre raktam az íjászaimat: túlságosan messze kerültek a jobb szélre. Mentségemre szóljon, hogy számomra pocsék volt a terep: agyon volt zsúfolva tereptárgyakkal.  (4 erdő, kb 4 épület, Banestone, kerítések és egy hosszú folyó keresztben. Az elfeknek regenerációt adó épület is fent volt, de annyira bal szélen, hogy szinte semmi hasznát nem vettem: egyetlen reavert sikerült megmenteni vele.) Ez a cifra terep sem az íjászaimat, sem a lovasaimat nem segítette. (Mondjuk, ettől még nem lett volna muszáj ilyen rosszul felrakni a seregemet. Egyszerűen csak nem gondoltam át eléggé a deploy fázist.)

- A Reavereket bal szélre raktam, az épületek takarásában akartam manőverezni, de egyrészt elfelejtettem vanguardolni, (de szép magyar szó...) másrészt rossz útvonalat választottam. Egy swift reform után a "regenes" épület mögött kellett volna vezetnem őket és nem megkerülni azt. (5 szélesen ugyanis nem fértek el a pálya széle és az épület háta között, de a reform után 3 szélesen már átrohantak volna a sikátoron.) Meg kellene tanulnom rendesen használni ezt az egységet... (is).

- Dzsoki úgy győzőtt, hogy a Necrotech hős a nagy kocka Tomb Guard egységbe rakva Hatred-et adott az osztagnak, plusz megtámogatta őket egy plusz támadást adó varázslattal. (...amire nagyon jót dobott és nem tudtam diszpellelni.) Rosszul manővereztem, ezért meg tudta rohamozni velük a Silver Helm osztagomat, akiket még oldalba is kapott egy könnyűlovas osztaggal. Kihívást intéztem, de azt Dzsoki persze az osztagcsempával fogadta el, nem a Necrotech-el. Ennek ellenére csak egyetlen ponttal vesztettem el a közelharcot, és megdobtam az LD-tesztet. Már fellélegeztem, hogy a következő körben majd szétszedem a Tomb Guardokat, de aztán Dzsoki a homlokára csapott, hogy "Jaaaa a Hatredet elfelejtettem!" ...és emiatt utólag újradobta a rontott támadásokat. Nagyon jót dobott, a 7 rontott támadásra 4+-ra bement még 5 seb, amiből kettőt lementettem ugyan, de a három újabb veszteség már annyira lecsökkentette a törés teszt LD-jét, hogy a Prince és a BSB ellenére megfutottam. Nem értek ugyan utol az üldözők, de vészesen közel kerültem a pálya széléhez a Prince-el, és a veszteségek miatt már csak dupla egyessel tudtam volna megfogni a következő körben. Persze nem dobtam meg.

- Miután a Fresh Prince elfutott, a Cascet-től, sikoltozó koponyákat lövöldöző katapultoktól és csonti íjászoktól megfogyatkozott White Lion blokkra és a Dragon Princekre hárult a felelősség: egyesült erővel feltartották még egy körre a Tomb Guardokat, de nem bírtak el velük. A negyedik kör elején feladtam a küzdelmet, mert időpocsékolás lett volna folytatni. Az összes csapásmérőmet felette a Necrotech-es Tomb Guard kocka.

Szerző: StyxWar  2014.03.09. 10:25 7 komment

Címkék: Tomb Kings

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr805850827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamás Sziráczki 2014.03.09. 10:35:00

Sajnos a lovasok mellé nem jó támogató osztag az íjász szerintem. Valami tömött gyalogos egység inkább, mert az íjászok ugye csak 2 körig "támogatják" a lovasokat és korántsem fognak megölni annyi (ellenséget) mint az angol hosszú íjászok Azincourt-nál...:D Akkor már egy nagyobb dárdás osztag némi Sisterrel a közelükben vagy íjászok. Vagy egy LSG ha lőni akarsz. Illetve személy szerint( és ezt nem mindig tartottuk be Pusztival versenyen:D) nem az elfeket túl szélesen nagy arcvonalon felrakni. Lovag sereg kivétel volt. Támogassák csak egymást, úgyis gyorsabb vagy még gyalogokkal is, néhány zavaró egység fedezni(ER,SW,Sas) és kééész :)

StyxWar 2014.03.09. 12:57:22

@Tamás Sziráczki: Yepp, Archer nem jó támogató egység a lovasság mellé. Lecke megtanulva. :) Az arcvonal széthúzása muszáj volt, mert annyi tereptárgy volt a térfelemen, hogy egyszerűen nem fértem el. Középen pont annyi helyem volt, hogy a Dragon Prince-eket, a Silver Helmeket és a White Lion osztagot szorosan egymás mellé rakjam. A DP-k még így is a Banestone "átokkörében" voltak.

Ettől mondjuk még igaz, hogy nagyon bénán deployoltam. :)

Tamás Sziráczki 2014.03.09. 15:41:45

Hát a Deployment-et a legnehezebb megtanulni és jól csinálni szerintem. És az egyik legfontosabb része is a játéknak. A sűrű terep meg jóóóóóó! A mystical terrain annyira nem :D

olajosg 2014.03.10. 12:46:19

Arra figyelj ráadásul, hogy hiába robotzsaru a hős, ha killing blow-s osztagnak küldöd neki...

StyxWar 2014.03.10. 13:43:50

@Gábor Olajos: jogos. ...csak még ránézésre nem mindegyik osztagról tudom megállapítani, hogy killing blows-e. majd fejlődök. :)

olajosg 2014.03.11. 11:10:36

néha könnyű esti olvasmányként érdemes átszaladni egy-egy seregkönyvön :)
Főleg, ha tudod, hogy viszonylag sűrűn játszol ellene :P

StyxWar 2014.03.11. 13:32:07

Ebben az esetben lécci juttass el nekem egy Tomb King szabálykönyvet. :)
süti beállítások módosítása