tombkingwarrior.jpgSzombaton két meccset is játszottam, egy 2000 és egy 1000 pontosat. Mindkettőt Tomb Kingek ellen, természetesen a High Elfjeimmel. Az első csatában megsemmisítő vereséget szenvedtem Dzsoki (aka Dreon) kísérleti, szinte "full-chariot" serege ellen. Az elfhalálozásom kulcsszavai: Visszagyógyulás, Impact Hit és Stomp.

A másodikban egy hagyományosabb, Szfinxet és Kolosszust, valamint három Necro Knight-ot és egy kis csonti íjász osztagot felvonultató hadosztály ellen küzdöttem. Itt is vesztettem, de sokkal szorosabb, kiegyenlített küzdelemben. A kisebbik csatát majd legközelebb írom meg, ebben a posztban a nagyobbal foglalkozom.

A kétezer pontos sereglista és a csata kicsit részletesebben:

High Elf 2000 pont "Minden ami van a polcon" sereg

Mivel még mindig nem bővelkedek figurákban, proxikat pedig csak mértékkel szeretek használni, a 2000 pontba nagyjából mindent beleraktam, amit össze tudtam kaparni a polcról. (Az IoB griffes hősét kivéve. Nem fért már bele se a Lord, se a Heroes kategóriába.) Ennek következménye egy minden koncepciót nélkülöző, inkoherens sereglista lett, ami később meg is bosszulta magát. Nyilván, ha tapasztaltabb játékos lennék, ebből a felállásból is többet tudtam volna kihozni, de nem vagyok. Majd csak leszek. (Többek közt ennek a meccsnek köszönhetően is.)

Core

28 Sea Guard (FC+  shield), 10 Silver Helm (FC+ shield), 5 Ellyrian Reaver

Special

10 Phoenix Guard (FC), 20 SwordMaster (FC+Shrieking Blade és tüzes zászló)

Rare

1 RBT, 1 Eagle

Lord

Asuryan felszenteltje (Proxi,ingben-gatyában. Ki akartam próbálni.) Swordmaster osztagba raktam be.

Loremaster (Book of Hoeth - véééégre ki tudtam próbálni!) Ez is a Swordmasterek közt volt. (Ahogy szokott.)

Hero

Lothern Sea Helm BSB (+bow és World Dragon Banner. Proxi, szintén teszt miatt.) Sea Guard osztagban.

 

Tomb Kings "Chariot Race" sereg (nagyjából)

Három normál méretű és egy gigantikus, kétsoros szekér osztag. Utóbbiba Tutankhamon egy herceg is befigyelt, az volt a generális. (Ó, azt tudtátok, hogy Tutankhamon valószínűleg egy szekérbalesetben szerzett sérülés miatt vesztette életét?) Néhány keselyű, egy kis scout lovas osztag, egy kb 10 fős könnyűlovas osztag két "bebunkerezett" saját lore-os mágussal, egyiknél Dispel Scroll. 4 Necropolis Knight.

Csata menete

Dzsoki valószínűleg felszívta magát azon, hogy Tirold legutóbb beszólt neki, amiért mindig ugyanazzal a sereglistával jön. Na, most aztán újított! Se Szfinx, se Casket, se csonti íjászok nem voltak. A "várhatóan ezt hozza" listáról csak a Necro Knight és a szekerek érkeztek meg. Azok viszont tömegével!

Az egyiptomi  khemri sereget a szerencse is segítette: Dzsoki szokásával ellentétben most elképesztően jól dobott. (Bevetette Puszti "Dobj Jól" taktikáját.) Némi helyezkedés és a kisebb osztagaim nyilak általi elvesztése után a csata újfent a Loremasteren és a Silver Helm osztagomon múlt. Úgy látszik, ez már a védjegyemmé válik. 

A Silver Helmek nekimentek az egyik szekérosztagnak, és egyetlen darab híján le is csapták őket, de a következő körben oldalról becsatlakozott a párviadalba 4 NecroKnight. Ez volt a (majdnem) mindent eldöntő pillanat: a Loremasterem rányomott egy beast signature spellt a lovaimra. (+1S és +1T) Szép nagyot dobtam, nem miscast. Dzsokinak esélye se lett volna a dispel kockáiból eloszlatni, VISZONT az egyik csontmágusa ekkor előhúzta a bordái közt rejtegetett dispel scrollt. Badabumm. Nem mondom, hogy ha megül a varázslat a lovakon, akkor tuti ledarálják az óriáskobrákat, de jobb eséllyel sikerült volna. A maradék szekeret NEM kaptam le a pályáról, és a kígyókba is csak egy sebet tudtam bevinni. CR-ből megfutott a maradék három ló, keresztül az óriás szekérosztagon és egy mágikus kúton. A két "veszélyes terep" tesztet szerencsére gond nélkül megdobtam, de a három főre zsugorodott Silver Helms osztagom ezután már nem sok vizet zavart, csak mentette a pontjait. A majdnem lecsapott szekérosztag a következő körben persze visszagyógyult, szóval a Silver Helmjeim árán gyakorlatilag semmit se csináltam. (Csak feltartottam két körre az egyik szekérosztagot és egy körre a NecroKnightokat.)

A második kritikus szekérponton megnyertem a párharcot: a Phoenix Guard osztag végleg szétoszlatta a kerekeshullákat a bal szárnyon. Ebben sokat segített az, hogy a PG osztag maga is félelmet okoz, így a Tomb Kingek Fear-tesztje storno ellenük. Valamint meg kell jegyezni, hogy a 4+ mentő csodát művel a túlélési esélyekkel. Viszont a Főnixőrök is megfogyatkoztak a csatában, és a maradékuk a következő körben belehalt a Silver Helmek megevése után jóllakottan tekergő NecroKnightok rohamába.

A keselyűk közben felették az RBT-t, de nem nagyon bántam, mert úgyse sok vizet zavart: egyetlen sebet tudott csak bevinni egy NecroKnight-nak.

A csatát ekkor még talán meg tudtam volna nyerni, de a máskor oly' hasznosnak bizonyult Sea Guardok most cserben hagytak: két kör volley fire (2x26 lövés) 4-es célszámra SEMMIT nem okozott a GigaChariot osztagnak. (Igen, ez azt jelenti, hogy én pocsékul dobtam, Dzsoki viszont remekül.) Az addigra -két kör ellenséges sortűz miatt- kicsit megfogyatkozott Swordmasterek voltak kénytelenek a kocsik elé menetelni, ami nem tett jót nekik. Pláne, hogy egy kisebb szekérosztag is oldalba kapta őket. Gyakorlatilag már az Impact Hitekbe belehaltak, csak a csempa, a Loremaster és a Felszentelt (Asuryan) bírta ki a második körig. Abban viszont ők is elhaláloztak.

Ez még csak az ötödik kör volt, de a hatodikat már nem kezdtük el: feladtam a mérkőzést, hiszen csak egy nagy kocka Sea Guardom maradt, meg a három lovam valahol hátul, messze mindenkitől. A Sea Guardok felett ugyan ott lengett a World Dragon zászló, de ez tökéletesen hasztalannak bizonyult, mert (Casket és lövöldözős varázslók híján) nem érkezett sehonnan mágikus támadás. Itt jegyzem meg, hogy a Sea Helm a világon semmit se csinált, csak ácsorgott és néha mellélőtt. Biztos én vagyok az oka, hogy nem volt hasznosabb a mezőn, de egyértelműen jobban jártam volna, ha helyette egy sima nemes BSB-t hozok, vagy csak több Sea Guardot. Sőt: egy Sea Guardot se, hanem inkább Silver Helmeket. Lovas nemzet vagyunk, vagymi.

Tapasztalatok:

- Tirold bazzeg, mér' pont most szóltál be Dzsokinak?! :D

- A Tomb King chariot az jó cucc, ez nem újdonság. ...de hogy "rank and file"-ban, tehát több sorban is lehet hozni, az nekem meglepi volt.

- Tomb King ellen (sőt: bármilyen élőholt ellen) nem működik, hogy "először megcincálom, aztán köv. körben szétszedem", mert VISSZAGYÓGYUL, mire kettőt pislogsz.

- Az Impact Hit még mindig fáj.

- Sea Helmet egy ideig nem fogok berakni a seregembe. Biztos jó az valamire... valakinek. Nekem úgy tűnt, a speciális képessége túl speciális. Kommentben várom a tapasztalatokat másoktól, mert el tudom képzelni, hogy csak én voltam béna.

- Asuryan Felszenteltje viszont szerintem használható... lenne, ha nem kerülne ILYEN BAROMI SOK PONTBA. A 6+ ward, amit az osztagának ad, nem rossz, és a harcértékei is szépek. De ennyi pontból jobban jártam volna egy High Lore-os Archmage-el. Nyilván mégse érdemes leszedni a srácot a főnixéről. 

- A Book of Hoeth zseniális!!!!

Szerző: StyxWar  2014.02.03. 13:38 9 komment

Címkék: battle report high elf csatajelentés Tomb Kings

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr835795450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balinmaster 2014.02.03. 14:49:06

Az RBT egyedül nem igazán nyerő, túl könnyen előfordulhat, hogy nem csinál semmit. Párosával, de az új seregkönyv jóárasítása mellett hármasával is érdemes hozni. Ha olyan a helyzet, hogy nem fér be kettő én inkább egy szekeret hoznék (bár nálam mindig RBT-vel kezdődött a seregépítés :D).
A PG osztaggal mi volt a terved? Védekezésre ők a legjobbak, de egy bármikor leeshet és akkor ott áll sorbónusz nélkül nem stubborn osztag.
Ha ütni akarsz a sok "biztos" támadást kellene kihasználni, plusz még valamivel támogatni.
Mindkét esetben szükség van harmadik sorra, anélkül talán sorbónusz elvételre jók, de oda meg drágák.
A sárkányos zászló jó, de szerintem LSG osztagnak kicsit túlzás. Ez egy nagyon törékeny sereg, nekem úgy tűnik "kicsit könnyelműen szórtál" pontokat nem a legerősebb/nem a koncepcióba tökéletesen illő dolgokra, azt pedig a helfek nehezen tolerálják.

Tamás Sziráczki 2014.02.03. 15:22:14

Egyetértek az előttem szólóval! Nyilván érthető okokból volt ilyen vegyes a felvágott(muhahaha...Há' várjá má' ,én is HELF vagyok!) TK,VC ellen dispell scroll kötelező...ÉÉÉS ne hagyd hogy Augmentet használjon, ha lehet.Anointed: Én imádom. Rakd egy 30 fős PG-be, és tudod rakni a BotWD-t testem azt az SH osztagba, BsB-vel. Sea Helm. Nos, ő drága és el van szúrva a Naval Disc. képessége, mert nem lehet vele SaS-olni...Én mondjuk vagy a saját szekerén hoznám mint bsb, vagy valami nagyn speciáli feladatra, de nem reménytelen, szerintem. Illetve szerintem ez a nemes...bocsánat, Nemes Elf sereg igen meghálálja, ha a különböző seregrészek szorosan együtt működnek, a harcot nem külön külön veszik fel az arcvonal teljes hosszában. Gyors vagy, ezt használd ki. És ne szúrd el a méréseket mint én szoktam :D

StyxWar 2014.02.03. 16:09:14

@balinmaster: A PG osztaggal az volt a tervem, hogy bevédje az SM osztag oldalát a Szfinxtől, amíg rá tudok fordulni. (Lehet, hogy rossz ötlet, de gondoltam a 4+ ward az egyetlen, ami a szfinx ellen kitarthat.)Csak aztán nem jött Szfinx, én meg jobb híján a bal szárny chariot osztaga ellen raktam le a PG-ket, az RBT mellé. Nyilván, ahogy írtam, én is látom, hogy inkoherens a sereg, de nem is hosszútávú használatra terveztem, hanem letesztelni pár dolgot, meg gyakorolni.

StyxWar 2014.02.03. 16:16:41

@Tamás Sziráczki: na igen, azért volt vegyesfelvágott, mert ilyen bábúim vannak, meg ezeknek a használatát akarom gyakorolni, oszt' jó'van. :) A "ne hagyd augment nyomni", meg a "Sea Helm off" mindenesetre jó lecke volt. Meg értelemszerűen még sokat kell gyakorolnom a deployment és a movement fázist. ...mint minden mást is.

Tamás Sziráczki 2014.02.03. 20:32:19

Egyébként a PG mindenkor jó:D Szerintem:P Ne szórd szét őket legközelebb. Kerüljön az oldaladba...Na bumm...és itt még akkor a Sea Helm is jól tud jönni. Hiába kerül melléd, mögéd, becsattaln, LD teszt(újradobva) és nem seggbe oldalba kapod az áldást, hanem frontba...tökéletes ha nincs szárny fedezeted(bármilyen formában). Styx a felállást valóban sok mindent eldönt. Itt megjegyezném, nem tartom magam Alexandrosnak vagy Első Caledornak, de/és én is elrontom a Deploymentet időről-időre. Ez egy úja féle sereg koncepciónál gyakori, szerintem, majd gyakorolunk( és legfőképp ha figyelünk, nincs gáz :D)És ne becsüld alá magad, elvégre Nemes Elf tábornok vagy! :)

balinmaster 2014.02.03. 20:39:29

Végig kellene számolni, de szfinx elleni védekezésre pontérték arányban szerintem az SH jobb, de tuti mozgékonyabb, jobban használható, ha változik a helyzet a csatatéren és segít kilőni a core pontokat.
Igazándiból az már rég rossz, ha CC-be kerülsz vele. Le kell lőni/varázsolni.

StyxWar 2014.02.04. 08:37:51

@Tamás Sziráczki: Óóó, hidd el, távol állok attól, hogy lebecsüljem magam. Még egy kicsit gyakorlok (úgy három-négy évet) és széjjelcincállak titeket minden egyes csatában. :P :D :D

StyxWar 2014.02.04. 08:40:25

@balinmaster: jepp, a cikk végén én is erre jutottam, ha visszaolvasol. Inkább SH kellett volna. Lőni abban a csatában nem tudtam, mert ott semmiféle lövős egységem se volt. Mágiázni tudtam volna, ha nem dobok rögtön a legelső varázslatra miscastot és száll el vele a vazsim. ...de ezt majd a szfinxes csatáról szóló csatajelentésben, hamarosan.

Tamás Sziráczki 2014.02.04. 11:10:22

Igaz ami igaz...Tapasztalatom szerint, ha egy W-re levitted már jó vagy és jöhet a közelharc... :D
süti beállítások módosítása