archmagefejkicsi.jpgAz IoB dobozból a "mage" figurám már három csatát megélt a színpadon annak ellenére, hogy hiányzik a feje. Egészen pontosan: az arca. Mindhárom alkalommal derekasan kitett magáért. Egyszer első szintű High Magic varázslócska, kétszer viszont Loremaster volt: a T&T meccsen a Főnix Gárda osztagában varázsolgatott, a legutóbbi csatámban pedig a Swordmasterek első sorában harcolt. Úgy gondoltam, ideje jutalmazni a munkáját. Nekiálltam hát újrafesteni eddigi minősíthetetlenül ronda gúnyáját.

A varázslóról:

A mágusom először az "Arcnélküli Varázsló" nevet kapta, a Sötételf Trilógia kis szerencsétlene után, akinek már nem emlékszem az eredeti nevére. (Csak annyira, hogy csúnya miscastot dobott a srác, onnan jött neki a nick.) Utána átneveztem Pofátlan Varázslóra, mert folyton ott parádézik a legkeményebben harcoló alakulatom első sorában, és mindig túléli. (Pontosabban: EDDIG túlélte. Csak a legelső csatámban halt meg, a Szakállháború során, amikor egy miscast miatt akkorát robbant, mint a CIB bankfiók.)

A festésről:

Igen, tudom: kéknek kellene lennie. Jó magyar virtus szerint az én válaszom erre: csakazér'sem! Na, nem eszik olyan forrón a kását: nincs bajom a kékekkel. A második IoB pakkból előkerülő mágust majd "normálisan", Lothern színeire pingálom. Ez viszont Naggaryth tartomány varázslója! (Amikor majd eljutok oda, hogy több mágus figurám is lesz, ezt a sötétlilát a Shadow, ne adj' Isten a Death lore-ra állítom be majd.) 

Ahogy azt a Phoenix Guard posztban leírtam, sajnos az "elf bőr" színű festék hiányzik a repertoáromból. Ezt igyekszem mihamarabb pótolni, de addig sajnos zombiszínűek maradnak a helfjeim. (Valamint részben összerakatlanok, mint ez a varázsló is.)

A fénykép minőségéért újfent elnézést kérek. Nincs rá stúdiókörülményem. Nem tudom, mennyire látjátok a fotón, de még bőven van mit dolgozni rajta: nem csak a bőrszín, hanem pár más is hiányzik. Amint kész lesz (és összeragasztott), rakok fel róla informatívabb fotográfiákat.

archmage1.jpg

Szerző: StyxWar  2014.01.16. 20:08 2 komment

Címkék: festés high elf island of blood

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr615761631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fionn 2014.01.17. 21:50:55

Alton DeVir volt az arcnélküli :) Pontosabban a második arcnélküli, miután megölte az elsőt a háza kiírtásának napján, majd egy savval elvégzett plasztikai műtét után felvette a szerepét. Persze ezek után az se biztos, hogy az első arcnélküli volt az első :)

StyxWar 2014.01.17. 22:16:38

@fionn: áááá köszi! Alton DeVir. Mondjuk én az elődjére gondoltam, az miscastolt, Alton meg bujdokolt, de így is jó. :)
süti beállítások módosítása