Két oka van, amiért három napja illegalitásba vonultam és nem posztoltam. Az egyik az, hogy minden szabad percem pingálással töltöm (és még így is baromi lassan haladok), a másik az, hogy mindenfelől szaporodnak a figurafotót követelő hangok, amik elől inkább a némaságba menekülök. Miért menekülök? Há' mee' szerintem borzalmasak lettek! Komolyan.

A Silver Helm lovak még úgy-ahogy rendben vannak, de a Phoenix Guard osztagba valahogy nem tudok életet verni. Amilyen jól sikerültek a skavenek, olyan élettelenek, tompák a főnixőrök. Pedig nem festettem félre, nem párosítottam szerencsétlenül a színeket, nem vakoltam festés helyett. Távolról sincsenek készen, szóval még javulhat a helyzet, de egyelőre eléggé el vagyok kámpicsorodva tőlük. Mármint magamtól.

Hármat már összeraktam, és elkattintottam egy fotót (mint párszor említettem, csak egy béna kis okostelóm van, ennyit tud/tudok). Még a photoshoppot is bevetettem, hogy fényesítsek/kontrasztosítsak, meg hogy érezzétek a törődést.

phoenixguard2.jpg

Tudom, a bőrrel kellett volna kezdeni, de EGYELŐRE nincs elf flesh színű festékem. Szóval a bőrük ezért hullaszínű. (Csak az alapozóréteg van rajta.) Egy Vampire Counts seregben elsőrangú zombik lennének. Már hallom is a Corpse Cart kocsisának hangját: "Frissz árhhhú, ropogóóóssssz!" (páncélos) Kicsit megszívattam magam, hogy ezt a festéket lefelejtettem a bevásárlólistáról, de hát több is veszett Mohácsnál. A szem-kéz koordinációmmal nincsenek gondok, megfestem én utólag egy szál kihegyezett mókusszőrrel a pupillájukat is megfolyás nélkül! (Irónia gomb: OFF)

Gryphonne Sepia bemosót használtam a fémen, de rosszul tettem: egyrészt nem látszik annyira, hogy érdemes legyen bajlódni vele, másrészt az utolsó pár figurán opálos trutyivá alakulva ült meg a mélyedésekben. Valószínűleg nem ráztam fel eléggé a tégelyt használat előtt. Ma is tanultunk valamit. 

A sok lehetséges ok közül, amiért valahogy "nem kelnek életre", az egyik szerintem az, hogy túl sok rajtuk a fém. Robotzsaru és egy karácsonyi gömbdísz szerelemgyerekei. Nincs elég kontraszt a torzón és a karokon. Próbáltam highlight technikát alkalmazni, és a Balthasar színt Gehennával világosítani, de nem sokat segített. Ha újrakezdeném, talán valami mezeibb színt kapnának basecoat rétegnek, és a Balthasart csak drybrusholnám. Természetesen a komment rész most is azért van, hogy kifejtsd a véleményedet! Nem mintha újabb doboz Phoenix Guardot akarnék venni a következő tíz évben, de legközelebb, ha páncélost festek, szebb eredményt szeretnék. (...avagy, ha nagyon bemérgelem magam, kapnak egy akril lemosó wellnes-hétvégét a srácok, ajándékba.)

Szerző: StyxWar  2014.01.07. 18:30 3 komment

Címkék: festés high elf Phoenix Guard

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr735744770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamás Sziráczki 2014.01.07. 21:32:26

Én az alkarvédőket mindenképp más színűre pingálnám. Ezüst, esetleg valami vörös mint a tűz( Lánghatásúra is megpróbálhatod) és mindjárt több az élet bennük! Alabárdok pengéi ezüstre és mehet rá a Drakenhof Nightshade árnyékolás gyanánt majd a Dry Brush ezüst és fehér mixel. Sőt, az arany részeket is ha száraz ecsettel szépen, igen pikkelyeként megcsinálod valami világosabb arannyal vagy ugyan ezzel plusz némi világosítás, már élőbb lesz.A gyémántok mindenképp kapjanak majd külön színt. Amúgy tetszenek. Ja és ha szólsz tudok Elf flesht. Meg van még pár fajta fleshem...Meg elkezdjük akkor a beígért festős szeánszot szervezni és akkor majd a nálam jobbak meg tanítanak minket :)

StyxWar 2014.01.07. 23:07:46

@Tamás Sziráczki: Igen, a plusz szín bevitele mindenképp kelleni fog, csak az a kérdés, hogy mi legyen az. Az alabárdokat mindenképpen világoskéken akarom hagyni, mert nagyon tetszik így, plusz illik majd a sziszták íjaihoz és a leendő frostheart főnix tollaihoz. ...viszont az, hogy maradnak kékek, nem jelenti, hogy pontosan ilyenek maradnak, mint most. :) Sajnos így tényleg sok a kék... szóval vagy a köpenyekkel kezdek majd valamit, vagy a páncéllal. (Pl az alkarvédőkkel.) Kemény dió, alszok még rá párat. Még az is lehet, hogy a festős szeánszig hozzájuk se nyúlok.

StyxWar 2014.01.07. 23:09:18

@Tamás Sziráczki: ...ja és a "világosabb arany" pikkelyezést már megcsináltam, de alig dobott rajtuk valamit. :/
süti beállítások módosítása