orksign.jpgSzűk Warhammer környezetemben vészesen szaporodnak az orkok. Eddig egyetlen összetűzésem volt velük, és az meglepően jól sült el számomra, de nem kell a Delphoi jósdába mennem, hogy tudjam: ez nem lesz mindig így. Szóval ideje kicsit utánanézni az agyaras fiúknak. A „zöldbőrűek” egy gyűjtőnév, ami alatt főleg az orkokat és goblinokat érti a köznép. Nem kezdem el ecsetelni a jellemzőiket, mert ha nem tudod, kik ők, akkor nagyon eltévedtél, és egy másik blogot kellene olvasnod. A Warhammer-történelmükről és törzseikről azonban szólnék néhány szót.

Eredetmonda

Nagyon komoly eredetmondájuk van: az orkok egyszercsak megjelentek a világban. Hipp-hopp. (Jön Vuk.)

Bizonyos elmebeteg tudósok okoskodása szerint a faj „spórája” véletlenül került a világra a Régiek csillaghajóiról, de az okosabbak tudják, hogy az orkok egyszerűen csak ide akartak jönni egy jó csetepatéra. Ez sikerült is nekik, gyorsan elterjedtek az egész világon. Legnépesebb kolóniáik a Badlands és a Dark Lands területén, a Világszéle-hegységben (World’s Edge Mountains) vannak. Bár a törpéket különösen utálják, a Káosz Törpékkel gyümölcsöző kapcsolatot tudtak kifejleszteni, főleg a fegyverkészítés terén.

blackork.jpg

Az orkok fajtái

Bár lényegi különbségek nincsenek az orkok közt, mégis több, kisebb „fajtára” osztják magukat. (Szerintem csak azért, hogyha majd mindenkit kiirtottak, könnyebb legyen egymás torkának esni.)

Normál orkok (common orcs):

Orkok. Zöldek és kemények, mint a dió a burokfosztás előtt. Valószínűleg az ízük is hasonló. Ennyi.

Vadorkok (savage orcs):

A délvidék erdeiben és dzsungelében élnek. Úgy gondolják, hogy a páncél a gyáváknak való. Helyette inkább a sámánjaik által firkált „mágikus” tetkókban bíznak. Ezt a többi ork elég röhejesnek tartja. Fegyvereik sem különösebben szofisztikáltak: kövek, csontok, botok. Ők még ezekkel is halálosak.

Fekete orkok (Black Orcs):

A Fekete Orkok törzsei elég ritkák az Óvilágban, a Dark Land viszont hemzseg tőlük. Nagyobbak, erősebbek az átlag orknál, és persze jobb harcosok is. Ráadásul az észjárásuk is gyorsabb, ami különösen veszedelmes ellenféllé teszi őket!

Goblinok fajtái

Goblin (Common goblin):

Hagyományos íz, hagyományos minőség: Kicsik, zöldek, gyávák és ravaszak. Ja, és gonoszak.

Erdei Goblin (Forest Goblin):

Az erdei goblinok meglepő módon erdőkben élnek, szerte a világban. Szeretnek óriáspókjaikon menni a csatába, mert ez jelentősen megnöveli túlélési képességeiket.

Éjgoblin (Night Goblin):

A föld alatt élnek tárnákban, alagutakban. Emiatt különösen gyakran kerülnek összetűzésbe a törpékkel. (Mert a törpék különösen gyakran találják meg őket a kincseskamráikban.)

Gnoblar:

A gnoblarok olyan goblinok, akik az Ogre fajhoz csapódtak az Orkok helyett. Őket szolgálják, cserébe védelmet kapnak, és eléggé meg vannak elégedve ezzel a helyzettel.

Egyéb zöldbőrűek

 Hobgoblin:

Az Óvilág keleti részén élő nomád zöldbőrűek, területük összeér a Dark Landdel. Valamivel nagyobbak és erősebbek a goblinoknál, de sokkal gyengébbek egy orknál. Annyira szokványos dolog náluk egymás hátba szúrása, hogy az evolúció a gerincükhöz egy lapos csontlemezt növesztett. Plusz védelemnek. Amikor a Fekete Orkok fellázadtak korábbi uraik, a Káosztörpék ellen, először a Hobgoblinok is velük tartottak, de a kritikus pillanatban elárulták a felkelést és visszapártoltak a szakállasokhoz. Ezért a többi zöldbőrű a mai napig gyűlöli őket.

Snotling:

Még a goblinoknál is csenevészebbek. Sanyarú a sorsuk: a szerencsésebbeket házi kedvencként tartják, de könnyen főfogás is lehet belőlük nagyobb rokonaik tányérján.

Társadalom

savageork.jpgAz orkok és goblinok barbár törzsekben élnek, többnyire együtt. (Van néhány olyan törzs, ami csak orkokból, vagy csak goblinokból áll, de ez ritkaság.) Természetesen az orkok a dominánsak, bár a goblinokat sem kell félteni, hiszen ravaszabbak a melákoknál.

Mágia

Majdnem minden törzsnek van saját sámánja, (ork és goblin egyaránt lehet) aki a különleges, csak rájuk jellemző Waaagh!-mágiát alkalmazza. Megjegyzendő, hogy a Fekete Orkoknak _nincs_ sámánja!

A Waagh! A többi mágiaformával ellentétben nem a Mágia Szelének befolyása alá tartozik, hanem a zöldbőrűek érzelmeiből táplálkozik. Ez az energia a sámánhoz áramlik. Minél izgatottabbak az orkok és goblinok (főleg csata alatt) annál több mágia érkezik a sámánhoz. Ha nem vigyáz, szó szerint felrobbanhat a feje tőle!

Vallás

Az orkok ikeristenei Mork és Gork. Ők a brutális harcos archetípusa, mást nagyon nem is csinálnak, csak verekednek. Az ikeristeneken kívül csak az erdei goblinok imádnak más hatalmasságot: a Pókot.

Ha többet akarsz tudni az ork és goblin törzsekről, olvasd el ezt: Ork és goblin törzsek - felsorolás, jellemzés

Szerző: StyxWar  2013.12.10. 12:16 2 komment

Címkék: warhammer goblin ork fluff

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr185684406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bogesz001 · http://arhk.xszerver.hu 2013.12.12. 09:18:56

Goblinoknál kimaradtak a common goblinok. :)

StyxWar 2013.12.12. 15:00:10

@bogesz001: Hm, valóban. Annyira commmon, hogy átsiklottam felette.

Mentségemre legyen mondva, hogy a törzsek felsorolásánál már ott vannak. Mindenesetre javítom. Köszi!
süti beállítások módosítása