Új, kicsi ólomkatonák álltak a házhoz: pontosabban fémkatonák, fene tudja, ólomból-e. Patitól 5 swordmastert és egy sötét elf lovast vettem, utóbbinak a lovát végül technikai okok miatt műgyantából kaptam meg. A sötételfre az a magyarázat, hogy naggaryta lovas varázslót akarok "konvertálni" (értsd: festeni) belőle. A lándzsája majd varázsbot lesz.

Az öntéssel és a figurák árával összességében elégedett vagyok, de bizony lesz velük munka: minimális sorjázás és sok greenstuff. (Főleg a ló buborékjain.) Ez utóbbi talán keserű pirula lehetne, de nekem valójában még kapóra is jön: úgyis gyakorolni akartam a greenstuff használatát. Erre tökéletes egy ilyen utángyártott paci. (Bocs a pocsék képért, jobbat nem tudott gyártani a mobilom.)

elfsteed.jpg

Amivel nehezebb dolgom lesz, az a swordmasterek arcán itt-ott kinövő fémgyöngyök. Az egyik még elmegy bibircsóknak, egy másik pedig olyan helyen van, ahol sisakdíszítő gyöngynek még úgy-ahogy elfogadható, de van egy olyan figura, ami inkább Nurgle papa áldozatának tűnik, és otthon kellene maradnia betegszabin. Pati mentségére legyen mondva, hogy azt ingyen adta ide, ráadásnak. (Valamint a sötételf lovasokból is kettőt adott, pedig csak egyet rendeltem.)

sm-steal.jpg

Még ezen a kritikán aluli minőségű fotón is látszik jópár "gyöngy", például a felső sor középső Swordmasterének sisakdíszén. Szóval lesz dolgom velük is, mire csatasorba lehet állítani őket. ...de ez így lenne műgyanta buborékok és fémgyöngyök nélkül is. Peace.

...még annyi, hogy szereznem kell hozzájuk talpakat. Valahonnan.

Szerző: StyxWar  2014.01.26. 12:30 Szólj hozzá!

Címkék: high elf Dark Elves Swordmaster Greenstuff

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr775783127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása