Tegnap Tiroldnál voltam "Festő Szeánszon", ahol  - bár az előre bejelentkezett emberek több, mint fele mégse jött el, -  csakazéris' jó volt a hangulat. És kaptunk finom ebédet is. Be-be-beee. 

UPDATE: Fotóval! :)

A nap legnagyobb nyertesei a Swordmasterek voltak: az én 20 katonám kapott basecoat réteget, Tirold pedig (majdnem) befejezte az ő 48 fős SM kontingensét. Utólag már sajnálom, hogy nem fényképeztük le, amint 68 Swordmaster menetel az asztalon, de talán majd legközelebb eszembe jut. Változatosságképp SomiTomi három káosztrollja posztolt az asztal túloldalán. Nem hiszem, hogy féltek, de azért eléggé elkékültek a látványtól.

Kiderült, hogy Tirolddal nagyon hasonló az ízlésünk: majdnem egyformára festettük a katonáinkat, pedig nem beszéltünk össze. Mondjuk a High Elf divat többnyire a kék különböző árnyalataiból áll, a szvördmasztákon meg túlteng a fémpáncél, szóval nem kell csodálkozni azon, ha egy alomból valónak tűnt mind a 68.

Az én legfőbb tapasztalatom az volt, hogy rájöttem: bár eddig a fehér alapozás elkötelezett híve voltam, a Swordmasterek esetében megszívattam magam, hogy nem feketére fújtam őket. Nem kicsit. Nagyon. Laza négy óra munkától kíméltem volna meg magam, ugyanis így azzal kellett kezdenem, hogy átmázolom az összes páncélt feketére (vízzel jól elvékonyított festékkel). Lehet, hogy egyfajta önbüntetés volt a rossz döntésért, de tényleg csak a fém részek alá festettem a "detail" ecsettel feketét, a "textilt" fehéren hagytam. Tehát a vékony kis lemezpáncél-szegélyeket, meg az "alsóruházatot" is. 

A fekete alapra egy pöttynyi feketével kevert Ironbreaker ezüstöt vittem fel óvatosan, lemezenként, hogy a mélyebb részek feketék maradjanak. Később egy wash-t és egy drybrusht is kapni fog a páncél, de ott még nem tartok. A sisakdísz dús tollazata (avagy lószőre?) sötétkék (Caledor Sky) színt kapott, persze ez is csak basecoat, a következő alkalommal menni fog még rá világosabb layer és drybrush. (...meg wash.) A kardokhoz, kardhüvelyekhez és az ékkövekhez még nem nyúltam. 

Az egyenruháról ennyit. Valószínűleg dogmát bontok, de a ruházat többi része nem lesz egyforma az osztagomban: ugyan csak picike különbségek lesznek, de azért láthatóak. (Azért kockáztattam ezt meg, mert a sisakok/sisakdíszek gyárilag sem egyformák. Szerencsére. Tehát annyira azért mégsem uniformázáltak azok a katonák, hogy klónoknak tűnjenek. Szerencsére.) Az ingek, a szoknyák alja, az övek és övtáskák különbözni fognak: Ulthuan Grey, Lothern Blue, Deamonette Hide, Caledor Sky és fekete fog váltakozni. Látványra egységes marad az osztag, mégis egyedi figurák lesznek benne. A katonák haja is különböző színű lesz (bizonyos természetes határokon belül). Ugyanis azt még el tudom képzelni, hogy a lovakat színük szerint rakják be egy-egy osztagba, de azt nehezebben nyelem le, hogy a kadétokat hajszín alapján válogatják.

"Sötétbarna a hajad? Jajj, fiam, így csak lándzsás lehetsz, a szőkék mennek kardmesternek!" 

...avagy a hajfesték is megoldás. Vajon fodrászokat is képeznek erre a speciális munkára?

"Munkalehetőség! A Főnixőr ezredbe keresünk férfi fodrászt. Elvárások: hajfestési gyakorlat, égési sebek magasfokú tűrése. Munkaeszközt biztosítunk. (Mágikus ollót a 4+ ward leküzdésére.)" 

swordmasters-folyamatabra.jpg

UPDATE: A kész figurákat ITT nézheted meg.

Szerző: StyxWar  2014.02.09. 10:19 2 komment

Címkék: festés high elf swordmaster

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr195805837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matney 2014.02.09. 13:26:33

Kíváncsian várom majd élőben a figurákat! Sajnálom, hogy nem tudtam csatlakozni.

StyxWar 2014.02.10. 16:30:52

@EnvoyCorps: Hát, neked nem sok festenivaló van már a seregeden, szóval megértem, hogy nem jöttél. Majd legközelebb, az új törpéiddel csatlakozol. :)
süti beállítások módosítása