chaoscavalry.jpgA Tor Athala kampány második felvonása következik: Tirold (kaland)mesterkedésének hála érdekes és merőben szokatlan játszma született. Chaos Warrior 2000 pont kontra High Elf 1500 pont, szűkített osztagválaszték és erősen korlátozott mágiafázis, speciális cél. Para volt, haver.

Aki nem olvasta volna a fluff háttérről és az első ütközetről szóló jelentést, ITT pótolhatja a lemaradást. Érdemes, mert úgy kerek igazán a történet. Az alább következő maratoni cikkben pedig először az újabb fluff háttér jön, majd a mérkőzés speciális szabályai (Tirold tollából), és  végül a csatajelentés. 

Fénypuszítók - háttértörténet

Ulthuan Nemes Elfjei nem pazarolták az idejüket első győzelmük ünneplésére. Szerény veszteségeket szenvedtek csupán, azonban nem tudták teljesen szétverni a városban ólálkodó Káosz harcosokat és északi rablókat tömörítő törzset, így a város falainak, véd műveinek megerősítésére fordították erejüket, hogy egy esetleges ellentámadást könnyűszerrel verhessenek vissza és fő sereg is biztonságosan érhessen partot.  No és persze ha meg tudják vetni a lábukat és minden ellenséget legyőznek aki fenyegeti a Liga törekvésit,  alkalmasnak kell lennie a mindennapi életre is.

Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, biztosítani kell a kikötőt, s mindenek előtt a világító toronyként is funkcionáló hatalmas Ösvénykövet (Waystone), ami lehetővé teszi, hogy a hajók épségben fussanak be a város kikötőjébe…

Azonban a Pusztítás Erői sem tétlenkedtek, s félretéve a Négy kegyeltjeinek ellentétit, törzsfőnökük , a Káosz rettegett kiválasztottja elhatározta, hogy a sajátjának tekinti a várost és értékes Nemes Elf vért ajánl isteneinek.  Összegyűjtve minden erejét a várost körülölelő mocsarat használva védelemként, halálos csapást készül mérni a maroknyi elfre.

Halandó, északi barbárjait a városon keresztül vonulva a még nem teljesen felépült elf védművek ellen parancsolta…

Eközben  Kal’ mordhai (vagy más dialektusban: Dar Ord’kun) saját, válogatott  harcos kíséretével északról megkerülve a várost a kikötő ellen vonul, hogy romba döntse a város nagy Monolitját Waystone ), ami összegyűjti és megzabolázza az északi kontinens mágikus szeleit, megfosztva az elfeket mágikus védelmüktől, és ami még fontosabb, a hajóikat a biztonságos kikötés lehetőségétől.

 

A Remény Fényei - Mininovella

Tor Athalai falai közé új élet telepedett. A Nur Senhthai il Elthrai vállalkozásának első részét siker koronázta a nem várt ellenség felbukkanásának ellenére is. Kiűzték a Káoszhívő fattyakat a város falai közül, s most teljes erejüket a város központjának megerősítésével és lakhatóvá tételével tölthették a győzedelmes elfek. Ám a végső győzelemre még homályt borított a vészjósló köd…

Nilothin a három hajóból álló kis elf konvoj elején állt és a vizet figyelte. Már, ha látta éppen. A köd, amely megülte a tengert, még Albion és Norsca barátságtalan vidékéhez képest is sűrű volt és fojtogató. Az ösztönei, és mágikus képességei, azt súgták nem természetes köd, habár azt nem tudta, hogy az Káoszhívők, a környező földek ’ természetes ’ reakciója, esetleg elvadult rokonainak a műve. Remélte, hogy az utóbbi, azonban eddigi, halandó szemmel hosszú élete során megtanulta, hogy ezen a világon semmi sem ilyen egyszerű. Megütötte fülét a tengerészek halk beszélgetése, a kötelek feszülése és a zászlók zaja, s ez kizökkentette elmélyült elmeállapotából. Ami lehet nem is oly nagy baj, tekintve, hogy a hajó kapitánya pár lépésre ott állt mögötte s őt nézte.

- Nem akartam megzavarni, varázslónő. -mondta- Csupán azt szerettem volna megtudni, jó irányba haladunk-e? –Kérdezte határozott ám tiszteletteljes hangon.

- Eddig tökéletesen követtük a mágia szeleit, Altorin kapitány. –Lehunyta a szemét és egy határozott mozdulattal a hajó orra felé mutatott a ködbe vesző távolba mutatott. – Arra, arra van a város. Hamarosan látnunk kell az Ösvényjelző kő fényeit. Utána már nélkülem is boldogulni fognak. – mosolygott kedvesen a kapitányra. – Mire a kikötőbe érünk, talán a köd is enyhül valamelyest.

- Az sokat segítene, de megnyugtat a tudat, hogy ilyen kiváló navigátor van a hajón. Ön nélkül még napokig keresnénk a megfelelő utat, és ennyi késlekedés győzelem és vereség közt dönthet.

- Ezt a mágikus áramlatot nehéz nem észre venni, ha a mágia szelei elég erősen fújnak. Az, az Ösvényjelző kő a fókuszpontja Norsca mágikus szeleinek…

- És nagyon praktikusan világító toronyként is funkcionál. - jegyezte meg a hajó parancsnoka.

- Igen, - nyugtázta Nilothin – és hamarosan a saját szemünkel is láthatjuk…- hangja elcsuklott, látása elhomályosult. Úgy érezte rögtön elájul, szerencsére Altorin kapitány azonnal átkarolta, amint észrevette, hogy a varázslónő elgyengült. Megfosztva érezte magát az érzékszerveitől. Mintha vak lett volna és süket, nem érzett semmit szinte. Úgy érezte mintha a lelkét próbálnák kitépni a testéből. Védtelennek érezte magát, gyámoltalannak. Minden amit érzett először, ahogyan hatalma pillanatok alatt elszáll, bele a színesen örvénylő kavalkádba amit percekkel ezelőtt annyira közel érzett. lassan kinyitotta a szemét és a kapitány aggódó arcát látta, válla felett a legénység néhány tagja nézett le rá szinte ijedten. Haloványan elmosolyodott és a hajó orrán túli ködbe mutatott, s a legénység engedelmeskedve nézett a jelzett irányba. Az elképedés ami kiült az arcukra elárulta Nilothin számára, hogy sikeres volt. Parancsok harsantak a szép elf nyelven Altorin kapitány határozott hangján. Mindenki tudta, most, hogy a varázslónő elvégezte feladatát, nekik kell helyt állniuk az álnok vízben, egyetlen fénypontot követve még két napig.  Altorin a hajó belseje felé vezette, ám mielőtt befordultak volna az ajtón, még visszatekintett a tisztuló ködre, hogy lássa körvonalazódni a hatalmas építményt, melynek tetején a mágia szeleinek minden színe vidáman, szinte reményt keltően táncolt. Ahogy eltűnt a hajó belsejében, hallotta a tengerészek döbbent suttogását. Nos, hisz egy Nemes Elf sem látja minden nap a Hiperteret magát, főleg  úgy, hogy nem pusztulás és halál, hanem élet és remény jele.

Alton, a Fehér Torony harcos varázslója azonnal kiadta a parancsot a falak javítására, majd Kilian-ra, a Liga kapitányára bízta a munka felügyeletét és az őrség megszervezését. Ő maga azonnal üzenetet küldött a fő seregnek mielőbbi partraszállást sürgetve. Tartott a környéken ólálkodó ellenségtől és attól, hogy a környék civilizálatlan törzsei összefognak a terület jogos urai ellen és a túlerővel a tengerbe szorítják az elfeket, a fő sereg megérkezése előtt. Ám most más dolga akadt. Ő és Zyal a Fehér Oroszlánok kíséretében felkeresték az város kisebb Ösvényköveit, hogy felmérjék melyiket lehet megmenteni, melyik működik hibátlanul és melyik reménytelen. A kövek fontos részei a város alaprajzának és stabilitásának, ezért kell minél többet megtudnia az állapotukról, habár a szükséges rituálék és javítások több időt vesznek igénybe. Ahogy egyre távolabb értek a várostól, egyre több teljesen elpusztult követ találtak, a legtöbb kő körül friss kőpor és törmelék nyomai látszottak. A felderítőknek igaza volt, valóban vannak még északiak a városban. De miért rombolják le a köveket, főleg ezeket a kisebbeket? - tűnődött, mikor rekedtes, torokhangú kiáltások ütötték meg a fülét. Oroszlánjai azonnal szorosan körbe állták, csak két íjjal felszerelt, chracei oroszlán bőrét viselő harcos indult el felderíteni a hangok forrását, míg ők egy nagyjából épen maradt ház falai közé. A két felderítő jelzésére közelebb lopóztak, s habár a látvány nem érte őket váratlanul, még így is félelem fogta el a szívüket. A város utcáit északi martalócok és fosztogatók egész hada töltött meg akik a város szíve felé vonultak.  Undorító és szentségtelen jeleket viselő lobogóikat emberi és ki tudja milyen lények testrészeivel olykor egész hullákkal díszítették. Alton legszívesebben közéjük rontott volna, de a ködön túl sokkal többen is lehettek, ezért a visszafordulásra adott parancsot.

Amint megérkeztek a félig elkészült védművek közé, rögtön rossz érzése támadt.

- Hol van Kilian? És hol az ígért erősítés? Úgy számoltam mire vissza érünk itt lesznek.  – kérdezte az íjász regiment parancsnokát.

- A kikötőbe vonult az erősítéssel. Káoszhívők tartanak arrafelé, uram.

Alighogy ezt kimondta, megszólaltak a támadást jelző kürtök, katonák rohantak a kijelölt posztjaikra. Alton lelki szemei előtt felsejlett a lerombolt Ösvénykövek képe.

Speciális szabályok

Nemes Elf Cél: Megakadályozni a Waystone lerombolását.

Káosz Cél: Megsemmisíteni az elfek teljes seregét és/vagy eljuttatni egy egységet a Waystonehoz.

Sereg Lista Speciális Szabályok:  Mindkét Sereg maximum 100 pontnyi Varázstárgyat hozhat, de egy tárgy értéke sem haladhatja meg a 40 pontot!

Az asztalon lévő Varázsló, vagy annak számító modellek Varázslói szintje 0! Nem képesek Mágia Kocka Generálására (Channeling) egészen a kő elpusztításáig vagy addig a körig, amíg egyik varázsló nem dob 10+ a mágia szelére. Ekkor két körig minden normálisan működik.

Egy  Regiment sem mozoghat a maximális rohamtávjánál többet egy adott körben! Tehát, ha egy M5 (max. rohamtáv : 17,2d6+M) egység Roham Mozgás alatt megtesz 8”-t, megtöri az ellenfelét és üldözi, nem mozoghat 9”-nél többet. Ezen felül Üldöző dobás eredményétől függetlenül, ha a menekülő egység elég távol kerül (tehát pl. a fenti példánál 10”-nél messzebb), akkor a menekülő egység NEM pusztul el!

Minden Nehéz (Difficult) terep felezi a mozgást, felfelé kerekítve.

Nemes Elfek: 1500 pont

Alap egységek:  Lothern Sea Guard, Spearelf, Archer, Ellyrian Reavers

Speciális Egységek: Shadow Warriors, Lothern Skycutter Chariot+egy választott egység az alábbiak közül: Swordmaster, Phoenix Guard. Ez az egység nem érhet többet 350 pontnál.

Ritka Egységek: RBT, Great Eagle

Káosz: 2000 pont

„A Penge Éle”: Csak a következők szerepelhetnek a listában: Chaos Warriors, Chosen, Forsaken, Chaos Knights, Chaos Trolls,  Chaos Ogres, Chaos Warshines

 Legalább egy darab egységnek viselnie kell Slaanesh Jelét, egy másiknak pedig egy másik választottat. 

„Átmeneti Szövetség”: Nem él a Jelek szabály azon megkötése, hogy egy adott Jelet viselő Karakter, nem csatlakozhat egy másik jelet viselő Regimenthez.  Egészen addig él ez a szabály amíg az adott Karakter(pl Slaanesh jelével) el nem veszít egy Párbajt a másik isten Jelét viselő Osztagban. Vagy egy adott Osztag Bajnoka nem veszít Párbajt, egy másik isten Jelét viselő Karakter vezetése alatt.

A Csatatér

A  csatatér egyik, rövidebb oldalán lesz elhelyezve a Waystone, egy szigeten ahova egyetlen, 5” széles  híd vezet.  A Waystone felöli oldal szélétől 10”-ig terjedő Járhatatlan, tengert jelképező sáv foglal helyet, ennek a közepén lesz a Waystone egy szigeten, plusz híd. A hidat és a vele szemben lévő oldalt út köti össze.  Amennyiben egy Egység minden tagja az úton van, +1M-et kapnak, HA nincs ellenséges Egység 8”-en belül, illetve +1CR-t kapnak, ha olyan ellenséggel harcol, aminek egyetlen tagja sincs az úton. ( Egy Modell akkor számít az úton lévőnek, ha a talpának teljes terjedelme az úton van, ugyanígy egy az úton lévő egység modellje akkor számít NEM az úton lévőnek, ha talpának egyetlen pontja sem az úton van.) 

A HÍDFŐ: Ez a Híd előtti 8”x 5”-es terület. A híd kezdete a 8”-es oldal része. (Lásd lejjebb, hogy miért fontos)

Káosz felállási zónája, a Wasystone-nal ellentétes(rövidebb) oldaltól a pálya feléig(36”) terjed, a szokásos 12” es felállási szélességgel. A pálya „felső részében” foglal helyet a Káosz (Észak, magyarul:D)

Nemes Elfek zónája, a pálya alsó (déli) részén a két rövidebb oldaltól 12”-re kezdődik(tehát a víztől 2”-re, a zóna bal oldalán, 12” re a jobb oldalon).  Felállási mélység itt is a szokásos 12”.

Játékidő: Körök

A játék 5 körig tart. A második játékos 5. körének végén mindkét játékos dob egy kockával, majd összeadják az eredményeket. Ha a kapott érték 11 vagy 12, a játék nem folytatódik.  Ha kevesebb mint 11 az eredmény, mindkét játékos kap még egy kört, aminek végén újra dobnak ezúttal egyet adva az eredményhez. Ez addig folytatódik amíg a dobás eredménye nem 11, 12, minden alkalommal növelve a bónuszt.

Győzelmi Feltételek

A Káosz nyer, ha sikerül elpusztítania a Waystone-t, a játék végén ők birtokolják a Hídfőt,  vagy nem marad ellenséges egység a csatatéren (menekülő és olyan egységek amik nem rendelkeznek sorbónusszal nem számítanak). Minden más esetben a Nemes Elfek megnyerik a csatát!

A Waystone karakterisztikái: T10, W10. Minden támadás amit Gyalogos, Lovas, Szörny Lovas/Gyalogos modellek intéznek ellene, maximum EGY sebet okozhat. Mágikus fegyverek sem okozhatnak  többet egynél, tehát pl. a D3 sebet okozó fegyver is egy sebet okoz. Szörnyek (Sárkányok, Óriások, Kimérák stb...) d3+1 sebet okoznak.

...ehmmm... eljutott valaki ideáig az olvasásban? :D ...még csak most jön maga a BatRep.

torathala.jpg

 Csatajelentés

High Elf sereg

A speciális körülmények speciális megoldásokat követeltek, ezért egy-két álmatlan éjszaka alatt kitörpöltem egy életképes haditervet a vészesen közeledő és nálam jóval (500 ponttal) erősebb káoszhorda ellen. Ki kellett használnom a szűk Hídfő adta jelentős előnyt, és amivel csak tudom, lassítani/akadályozni/elvezetni a káoszkatonákat. (Reménykedtem benne, hogy 6-7 kör alatt vége lesz a mérkőzésnek, ehhez képest 10 (!!!!) körig tartott. Nem is értem, hogy éltem túl.) A Tirold által írt sereglista-megkötések mellé még ahhoz is tartottam magam, hogy "azt hozom, amit már bemeséltem". Tehát főleg hősök, varázstárgyak, de osztagok tekintetében is abból gazdálkodtam, ami az előző csatában már behajózott. Pláne, hogy úgy értelmeztem a fluff hátteret, hogy MÉG nem futott be az erősítés. (Két kivételt tettem ez alól: 22 Főnix Őr került a listámba, és egy War Banner. Mondjuk, hogy a Főnixek a hajóra vigyáztak az előző csatában, a War Banner meg egy ősi varázstárgy, amit a romok közt találtak. Khm.)

A bénított mágiafázis ellenére majdnem hoztam Zyalt (LvL1 Beast), de aztán újraolvastam a mininovellát és abban Tirold azt írta, hogy a két vazsim épp' a várban, a falak közt van, amikor meghallják a harci kürtöket. Ettől még "beteleportálhattam" volna egyiküket a csatamezőre, de végül nem tettem.

Spearelf (22 fő, musician, standard bearer) + Flaming Banner 

Archer (21 fő, light armour, musician, st. bearer)

Archer (15 fő, musician) 

Phoenix Guard (22 fő, musician, standard bearer) 

2x 5 fő Shadow Warrior 

2x1 Great Eagle

Calastar (Noble BSB, Dragon armour, shield + WarBanner) 

Kilian (Noble, Dragon armour, + Enchanted Shield, Ogre Blade)

WoC sereg

SomiTomi értelemszerűen arra ment, hogy minél gyorsabban a Hídfőre érjen, és ott lendületből lecsapja a védekezőket. Bár a mágiafázist a speciális szabályok szinte teljesen kiherélték, mégis megkockáztatta, hogy hoz egy varázslót. Ez jó döntésnek bizonyult, mert vagy háromszor kidobtam neki a 10+ mágia szelét, ergo több körben is szétvarázsolt engem. Íme a listája: (Legalábbis az a része, amire emlékszem belőle.)

Naaagy kocka Chaos Warrior

Sok Forsaken

6 (?) Káoszlovag (1+ armour, ...argh...)

Néhány troll

1 Chaos Warshrine

1 Agyonpáncélozott Hős (a Warrior kockában)

Káoszvarázsló Slaneesh szférával

Deployment

A speciális szabályoknál ugyebár látszik, hogy nem használhattuk ki teljes egészében a hagyományos felállási zónát. Közvetlenül a partra én sem állhattam fel, de SomiTomi csak még távolabb tudott lepakolni, és ez a néhány incs később sokat számított. A két scout osztagomat (Shadow Warriorok) úgy raktam le, hogy ha neki esetleg lenne scout osztaga, azt nehogy a Waystone közelébe tudja lepakolni.

torathala2.jpg

 A High Elf Haditerv

Időhúzásra játszottam. Azt találtam ki, hogy a Főnixőrök berohannak a Hídfőre és egy ipszilonfordulóval ledugózzák a szigetet, így a Waystone beszorul, mint dzsinn a palackba. Közben a Spearman osztag közel lopakodik, hogy amint valami megrohanja a Főnixek elejét, azt oldalba tudjam majd szurkálni. A sasok és a Shadow Warriorok természetesen rohamelvezetésre illetve rohampárnának kellettek volna. Úgy voltam vele, hogy a Káoszharcos osztagot egy 200 pontos egység is pont annyi körig tartja fel, mint egy 50 pontos, szóval a két fő blokk (Főnix Gárda és Lándzsások) után már elapróztam magam. A kisebbik íjász blokkal az volt a tervem, hogy a Hídfő felé menetelő káoszkatonák hátát lövöm majd egy-két körig. A nagyobbik íjász blokk arra kellett volna, hogy "amíg tud, lő", utána pedig beáldozza magát és ezzel biztosít egy-két kör haladékot a Főnixőröknek. (Utólag úgy érzem, ezek jobban jöttek volna két tízes darabban, nem egyben.)

A csata menete

A Főnixőrök szpidigonzálesz tempóba kapcsoltak, és egy kör alatt a hídhoz értek. Csak egy gond volt: a következő körben elrontották a swift reformra az LD tesztet. (Jó szokásom szerint először 12-őt, utána a BSB újradobása miatt 11-et dobtam. ...de nem panaszkodom, mert ilyeneket dobálok közelharcban is.) Tehát a Phoenix Guard csapat szembe fordult ugyan a közeledő Chaos Warrior osztaggal, de nem tudott betolatni a hídra, hogy védve legyen az oldala. Emiatt kicsit aggódtam, mert észak felől közeledett a Káoszlovag osztag. Szerencsére ők inkább azzal voltak elfoglalva, hogy finnyásan kerülgessék a Shadow Warrior osztagomat, ami folyton az orruk előtt táncolt, óvodás csúfolódással bosszantva őket. "Nye-nye-nye-nye-nyeee-nyeee!" Azt hittem, hogy a lovasok ezt hamar megelégelik és beletapossák a mocsárba a MakkMarci Csoportot, de nem így történt. Inkább kerülgették őket. Többek között ezért is késték le az egyetlen körig tartó akciós ajánlatot, hogy belecsattanhassanak a Főnixőrök védtelen bal oldalába. A következő körben erről már lecsúsztak, hiszen be tudtam hátrálni a hídra. Itt megint vétettem egy hibát: eredetileg azt terveztem, hogy egy inccsel még hátrébb megyek, hogy a Káoszharcosok csak egy reform után tudjanak betámadni. (...merthogy ők szélesebben jöttek, nem fértek volna el a hídon így.) ...na, de erre jól ráfelejtettem a csata hevében.

A csata egyik legnagyobb meglepetése volt számomra, hogy nem a Káoszharcosok rohamozták be először a híd őreit, hanem a Káoszlovagok. Mivel nem volt sorbónuszuk, őket legyőztem CR-ből és megfutottak, de nyilván nem mentem utánuk. Nem mozdultam a pozíciómból. Később persze a lovasok összeálltak és visszafordultak, de addigra már nem sok szerepük akadt. Én fordítva csináltam volna: előbb a nagy blokk gyalogság, és ha ők esetleg elbuknak, a maradék néhány fő Főnixőrt legázolom. (Addigra már biztos a Főnixeknek se lett volna sorbónuszuk.) ...de nemtom... végülis ennek a sorrendnek is volt értelme, hiszen Somitomi tudta, hogy úgyse megyek utána az osztagnak, ha elfut. Így legalább gyengítettek picit a Főnixeken, és utána még össze tudta szedni őket, hogy visszafordítsa a lovasságát.

Míg a MakkMarci Csoport (meg az elfutás/összeállás) elszórakoztatta a Káoszlovagokat, a trollok vették át a "rohamtámogatás" szerepét és közvetlenül a Káoszharcosok mellett gyalogolva megakadályozták, hogy a Lándzsásaim betöltsék nekik szánt szerepüket. (Mármint, hogy oldalba kapják a Káoszharcosokat.) Itt biztos tudtam volna jobban helyezkedni... de nem tettem. A Lándzsások szemtől pofába kapták a trollokat, a Phoenix Guardok pedig természetesen a Chaos Warrior kockát. Valaki a Káosztól (champion, vagy hős? Már nem emlékszem.) kihívta persze párbajra a BSB-met, de én nem voltam hülye elfogadni ezt. Helyette hátrakullogtam az utolsó sorba a hősömmel és hagytam, hogy az egység a saját LD-jével álljon helyt. ...ami 9, tehát pont annyi, mint a BSB-é. High Elf Rulez. :) Az újradobás hiánya miatt nem aggódtam, mert reméltem, hogy nem lesz szükség rá. A War Bannert, amit a BSB szorongatott, sokkal jobban féltettem. Nagyon jó döntés volt hozni ezt a varázstárgyat: sok fordulaton múlt a csata, nem csak ezen az egyetlen momentumon, de ha nincs a War Banner, akkor tuti veszítek. A sokadik körben ugyanis ezen az egy ponton múlt, hogy megnyertem a közelharcot és nem én futottam el, hanem a Káoszharcosok.

Körök jöttek és mentek, 10+ Mágia Szele dobások röpdöstek tömegével, Főnixőrök és Lándzsások hullottak, mint a legyek. Szegény Kilian is ment a lecsóba: a trollok csapták le mérgükben, amikor rájöttek, hogy lángol az elfek botjának vége. (Tüzes zászló.) 

...azt kérded, eközben hol voltak a Forsakenek? Azok a nagydarab, gusztustalanul szétmutálódott humanoidok, az extra erővel és szívóssággal? Hol van az egész osztag? Megmondom, kérlek: Szétszedte őket 15 íjászocska! 

A kisebbik íjász blokk annyira hősiesen íjászkodott, hogy kis segítséggel (a nagyobbik íjászblokktól) képes volt tűpárnát csinálni a Forsaken blokkból és jó messzire csalni azt a Hídfőtől. A Forsaken csapat csúfosan szerepelt: csak a szuicid sast csapták le, (akivel egy kör késleltetés és további elcsalogatás miatt repültem az útjába) aztán meg is pusztultak.

A nagyobbik íjász blokk szerepe az lett volna, hogy némi lövöldözés után elállja az útját a káosz valamelyik támogató osztagának. Ez úgy-ahogy sikerült is, hiszen a Forsakenek kaptak tőlük pár sebet, de arányaiban pocsékul lőttem velük. (A 15 fős csapat  dupla annyi Forsakent lőtt le, mint a 21 fős. Kockamágia.) Később inkább a lándzsások halála után céltalanul bolyongó trollokkal és a Warshrine-on ülő Jafarral gonosz varázslóval foglalkoztak. A vazsit szerencsére le tudták szedni, de persze a többi feladat kifogott rajtuk.

A kimerítő végkifejlet

A csata ugyebár nem standard 6 körös volt, hanem 5 kör dobáltunk rá, hogy még meddig húzzuk. Tíz kör lett belőle. TÍZ!!! A hetedik körben SomiTomival már úgy viselkedtünk, mint a Sivatagi Show két keselyűje, amikor a veszekedés után már csak széttárt szárnyakkal ülnek a homokban egymás előtt és a lábukkal néha megpiszkálják a másikat.

Végül a Warrior kockát megállította a Phoenix Guard egység, az Agyonpáncélozott KáoszHős pedig elfutott. Nem üldöztem a Főnixekkel, mert nem mertem kockáztatni, hogy közben a maradék Káoszlovag visszaér a hídra.

Nyertem, de csak hajszálon múlt. Köszi a kampányt Tirold, és a meccset, Tomi! :)

Szerző: StyxWar  2014.08.13. 09:02 2 komment

Címkék: battle report high elf fluff csatajelentés Warriors of Chaos Phoenix Guard Tor Athala

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr736596867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viharmadár, Vihar 2014.08.13. 20:42:41

Remek sztori és szuper csata!
Várom a folytatást...