fanatic.jpgAnnyira lemaradtam a csatajelentések írásával, hogy már meg sem próbálom bepótolni őket. Valamikor nyár közepén elvesztettem a fonalat. Mostanra már fel se tudnám sorolni, mi maradt ki: nagyjából 6-7 kisebb-nagyobb csata, aminek döntő többségében kikaptam. Néhányat azért megnyertem. (Gyarló az ember: bezzeg, ha folyton győztem volna, tuti megírom mindet.)

Azóta sok fontos dolog történt: Syryus csatlakozásáról és birodalmi seregéről már ejtettem néhány szót, a Déli Konföderáció megalakulásáról azonban még nem. A (részben fészbúk) csoportba Puszti az aktív warhammer fantasy játékosokat szervezte össze a Dél-Alföldről. (Ha Te is csatlakozni akarsz, írj neki az Inkvizítoron.)

A Konföderáció első személyes találkozója november 22-én volt, Szentesen, a Diákpincében, Faragó Roland Márk jóvoltából. Jó sokan összejöttünk, és a nap egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy itt délen túltengenek a High Elfek. Nehéz volt úgy elosztani az ellenfeleket, hogy senkinek se kelljen tükörbe néznie.

Én szemfüles voltam és gyorsan lestipstoppoltam Rolandot, meg az orkjait. Ugyanis még csak kétszer játszottam vesztettem orkok ellen, szükségem volt egy harmadik rommáverésre is. (Az első vereségem itt olvashatod, a másodikat -Balin ellen- viszont sajnos nem volt időm megírni. Bocs, Balin!)

A szombati mérkőzés mottója:

Repül a nehéz golyó: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?

(írta Arany János verse)

Szerző: StyxWar  2014.11.24. 15:42 Szólj hozzá!

Címkék: csata battle report goblin ork high elf csatajelentés loremaster Phoenix Guard Spearman

Vannak dolgok, amikre nincs magyarázat. Ilyen például Józsi a Mocsárból, vagy az újonnan lendületet vett Warhammer Fantasy Errata neve. Nem vagyok nagy latinos, de tudtommal az "errata" szó javítást, helyesbítést jelent. ...akkor miért rontást hozott? 

(UPDATE: Bocs, hogy kivettem a videót, de az embed kód belassította az egész blogot. A linken azért még megtaláljátok.)

Szerző: StyxWar  2014.10.23. 19:16 9 komment

Címkék: warhammer warhammer szabályok

styxspearelfthumb.jpgAz előző posztomban már raktam fel képet a félkész lándzsásaimról, ott megmagyaráztam a bőrpáncél és a különleges pajzs témáját. Ezekre most nem is térnék ki, csak bemutatom a részletek felfestése utáni állapotot.

Az osztag arcot, "freehand-mintás" zászlót kapott, nomeg Snakebite Leather színű csataszoknyát. Mivel sajnos a drybrush-technikával valamilyen rejtélyes oknál fogva egyszerűen nem tudok megbarátkozni, a csataszoknyákat a Swordmastereknél már alkalmazott "egy pikkely, egy (két) festékpötty" módszerrel készítettem el. Ezt egyébként az ellenségemnek se kívánom.

A sok görnyedés a csataszoknyák felett meghozta eredményét: az előző verzióhoz képest zongorázni lehetne a különbséget! Ha tudnék zongorázni.

Szerző: StyxWar  2014.10.18. 09:37 6 komment

Címkék: festés rúna high elf citadel Spearman

styxspearmanthumb.jpgParasikoly kolléga évek óta szekrényben kallódó High Elf Spearman doboza jutányos áron átvándorolt hozzám. Mivel égető szükségem van Lord és Hero figurákra, és van egy marék kimaradt bitzem, csak 10 darabból lett valóban lándzsás, a maradék 6 különböző speciális entitásként fogja támogatni a hadseregemet. (Kettő már kész is van, hamarosan érkezik róluk a poszt. Elöljáróban annyit, hogy mivel konvertált figurák, Syryus szerint Frankensteinek. Szerintem inkább Frankensteinák, mivel nőneműek.)

Szóval, vissza a spearman osztaghoz: mindenki fémpáncélt fest nekik, de mivel a könyv szerint könnyűvértesek, nem éreztem indokoltnak, hogy állig vasban parádézzanak. Bőrpáncélt nekik! A kérdés csak az, hogy hogyan.

Szerző: StyxWar  2014.10.10. 19:00 Szólj hozzá!

Címkék: festés high elf Spearman

Nemrég panaszkodtam a Citadel Wash tégelyeim miatt, különösen a Seraphim Sepia akasztott ki. (Tudjátok, az opálos trutyi miatt, amit a figurán hagy.) Természetesen először magamban kerestem a hibát, és sokáig próbálkoztam elkerülni a szürkésfehér szutykot. Kentem vastagabban, vékonyabban, óvatosabban, hanyagabbul. Nem sikerült, a kosz megmaradt. Már azon voltam, hogy kidobom a tégelyt: csak Syryus barátom szörnyülködése ("Basszus, majdnem 1000 forint egy tégely!") akadályozott meg. ...valamint Pati kommentje, amiben a citadel washok extrém víziszonyát jegyezte meg. 

Szóval, a Seraphim Sepia majdnem olyan, mint a Szörnyecskék: csak ez, ha víz éri, nem szaporodik, hanem egyből vadállattá változik.

tumblr_lqeadkIaDJ1r1byw2o2_500.gif "Figurááát, figuráááát! Had tegyem tönkreeeee!"

 Szóval tovább törpöltem, főleg miután Pati magyarázata bogarat ültetett a fülembe. Lett is eredménye.

Szerző: StyxWar  2014.10.01. 13:55 2 komment

Címkék: festés wash citadel

phoenix.jpgHétvégén 1500 pontból játszottunk Dzsokival egy Wood Elf kontra High Elf csatát. Nagy a kísértés, hogy egy marék faviccel díszítsem a csatajelentést...

Életemben először találkoztam a pályán az erdei rokonokkal, és a seregkönyvükből is csak morzsák jutottak eszembe, de rémlett, hogy hajlamos regenerálni néhány egységük. ... és tudtam, hogy gyorsak. Nagyon. Meg lőnek. Nagyon.

Akik olvasták a blogom első bejegyzéseit, azok tudják, hogy mikor sereget választottam, nagyon kacsintgattam a Wood Elfek (meg a bretonok) felé. Főleg azért döntöttem végül a High Elfek mellett, mert velük könnyebb játszani. (Értsd: győzni.) ...meg persze az IoB kezdőcsomag miatt, ami financiális okokból jelentős pont. Azóta megérkezett az új Wood Elf seregkönyv, és hát... jelentem, azóta velük sem annyira nehéz győzni. Például Dzsoki csak a legelső (akkor még proxi) csatáját vesztette el, Envoy és a törpéi ellen. Azóta folyton csak nyer. Ez tarthatatlan állapot! Megpróbáltam tenni ellene.

Csatajelentés következik:

Szerző: StyxWar  2014.09.29. 09:11 Szólj hozzá!

Címkék: high elf wood elf csatajelentés Phoenix Guard Spearman

sephia1.jpgKorábban írtam arról, hogy a problémáim vannak a Citadel Seraphim Sepia wash-al. Elsőként apró részleteken (haj, fa, stb...) használtam, és ott rendesen működött, de kicsivel később a Phoenix Guard osztagot tönkrevágta, mert opálos, fehér trutyivá száradt a figurákon. Akkor még én is azt hittem, hogy csak nem ráztam fel eléggé, vagy más hibát vétettem, de azóta a Sisters of Avelorn csizmái és a Wood Elf Spellweaverem fatönkje is így járt, pedig direkt figyeltem rá, hogy izomlázig rázzam a tégelyt. (...eeegen, az erőnlétemen van még mit javítani.) Ráadásul nemrég ugyanezt a fehéres-poros hatást hagyta az Ellyrian Reavereken a Nuln Oil és az Agrax Earthshade, ami már komolyan felbosszantott.

Teljesen jóhiszeműen utánanéztem a neten, hogy akkor mégis mit rontottam el. (Például ITT és ITT.) Túl vastagon használom, vagy mittomén... és meg is találtam a választ. A trutyit hagyó tégely MEGROMLOTT! Igen, jól olvastad. Gyakorlatilag egy doboz tej tovább eltartható, mint az én Seraphim Sepiám, de a többi szín sem tart sokkal tovább. Ugyanis a citadel washok minősége tégelyről tégelyre változik. Némelyik jó, némelyik nem. Én pont megszívtam. 

Szerző: StyxWar  2014.09.18. 13:09 7 komment

Címkék: festés wash citadel

dwarfbykormack.jpgA Szentesi Míting első csatáját (Zombi Apokalipszis) az imént posztoltam. A második csatája egy hasonlóan bonyolult felállásból indult:

4x1500 Törpe kontra Lizardmen + High elf (Envoy, Puszti, Styx)

Egyszer már megakadályoztam a törpék káoszizálódását, de úgy látszik, makacsul gyökeret vert bennük az ötlet, hogy a Káosz Harcosaival szövetkezzenek. Csak ezzel magyarázható, hogy újra és újra szembekerülök velük a harcmezőn, nem igaz? (Ez a csatamennyiség már a Szakállháborúhoz is túl sok lenne.) Az is lehet azonban, hogy rosszul közelítem meg a problémát, és nem a törpék akarnak kaotikussá válni, hanem a Káoszharcosok szeretnének eltörpülni.

Azzal a nézőponttal nem vagyok hajlandó foglalkozni, hogy esetleg az elfek kezdenek besötétedni, és a törpék azok, akik az "Order" oldalát védik. :)

A deploy fázisban Envoy beásta magát az ágyúival, és ameddig csak tudott, hátul maradt, hogy a hadigépek minél több körig tudjanak lövöldözni. Így az elfeket és gyíkokat kényszerítette sietségre. Ez az elfeknek nem volt akkora probléma, a gyíkoknak viszont igen: kicsit szét is szakadt az arcvonalunk tőle. A további arcszakadásért az ágyúk voltak felelősek.

Szerző: StyxWar  2014.09.15. 15:10 Szólj hozzá!

Címkék: törpe csata battle report high elf Lizardmen Phoenix Guard Silver Helms White Lion

tombbanshee.jpgAddig-addig halogattam egy marék csatajelentés megírását, hogy ha nem lenne (majdnem) mindegyikről pár szó a noteszemben, már rég elfelejtettem volna az összeset. Kár lenne értük, mert hangulatos csaták. Itt van mindjárt a nyárközép egyik jelentős warhammer eseménye, a "Szentesi Míting" Gorgatznál, ahol kettő csatát is le tudtam játszani. Ráadásul végre Bodri is el tudott jönni, aki olyan, mint C3PO a Star Warsban. A puszta jelenlétével bearanyozza a napod. (...csak Bodri nem olyan pléhpofa.)

A két warhammer fantasy csata:

 3000 pont Vampire Counts kontra 2x1500 Törpe + High elf  (Bodri, Envoy, Styx)

 3000 pont Törpe kontra 2x1500 Lizardmen + High elf (Envoy, Puszti, Styx)

Mivel a két csatajelentés irgalmatlan hosszú lenne együtt, kettészedtem a Míting elbeszélését. Ebben a posztban az első csatával foglalkozok, a következőben pedig a másodikkal. Értelemszerűen.

Szerző: StyxWar  2014.09.15. 14:47 Szólj hozzá!

Címkék: törpe zombi warhammer high elf csatajelentés Vampire Counts

sisterthumb.jpgHajnal ötkor kitaláltam egy tök jó poént a sziszták és a Sister Act összekapcsolására, de aztán hatkor rájöttem, hogy viszonylag kevesen ismerik az "Apácashow" angol címét. Hét órára már a poént is elfelejtettem. Ne röhögj.

A párhuzam azért megmaradt: az avelorni nővérek is olyanok, mint egy átlagos Woopy Goldberg film. Nem tudod miért, hiszen minden indok ellenük szól, de valahogy mégis szereted őket. (A Bíborszínt most hagyjuk, az nem átlagos.)

Konkrétan fél évig rakosgattam a szisztákat jobbra-balra a polcomon, dobozostól, kereten. Időnként elővettem és megcsodáltam a szép sculptot, majd nagyot sóhajtva visszadobozoltam őket, mondván, hogy ezeknek még az összeszereléséhez is több gyakorlat kell, mint ami nekem van. Nemhogy a festésükhöz.

Annyiból igazam volt, hogy szépen kifesteni borzasztó nehéz őket, ráadásul a mindenfelé kilógó íjak miatt kész rémálom osztagba pakolni a babákat. (Szerintem én rendesen el is csesztem a pózok ragasztását. Tuti nem lehet majd rank-and-file-ba illeszteni őket rendesen.) Nem kezdő festőnek való feladat. Több, más okból viszont felesleges volt fél évig parázni ezen. Főleg azért, mert minek vettem meg, ha nem használom?! Inkább legyenek lemázolva, de csatára készen.

Akkor kerültek magasabb prioritásba, amikor egy csatában az íjászaimmal voltam kénytelen őket proxizni. Ők meg ott porosodtak a szekrényben. Na ne már! Tehát elővettem szépen a kereteiket és nekiálltam a csajok rendbehozásának. Eljutottam egy közepes készültségi fokra, "asztaltávolságból" máris jól néznek ki a figurák, de közelebbről nézve bizony ehhez a gifhez hasonlítanak:

annewoopy.gif

Szerző: StyxWar  2014.09.02. 10:58 4 komment

Címkék: festés high elf Sisters of Avelorn

süti beállítások módosítása