Az Óvilágtól keletre, túl az Óperencián a Sötét Földön, fekszik az ogrék királysága. Ez egy hideg, barátságtalan vidék, ahol csak a legveszélyesebb vadak tudnak megmaradni. (Kardfogúak, Mamutok, Rhinoxok, stb.) A táplálékpiramis csúcsán ott állnak az ogrék, ezek a brutális, agresszív sumo birkózók. A Gyász-hegység legkevésbé sziklás részein élnek, zsarnokuralmi rendszerű törzsekbe szerveződve. Mindig az a zsarnok, aki ezt kijelenti magáról, és túl is éli a pillanatot. Az egyes királyságok határai folyton változnak: mindig a zsarnok szemének élességétől függenek. Ugyanis a birtok határa addig tart, amíg a zsarnok lát.

Ha ogrékról beszélünk, akkor szót kell lejteni a szolgáikról, a gnoblarokról, akik a hústornyok szolgálatába szegődött goblinok. Szerepük az inastól a házikedvencen át a desszertig bármi lehet.

Az ogrék egyetlen istent imádnak, a mindent felfaló Nagy Bendőt. Ez jól illik hozzájuk, hiszen arról híresek, hogy mindent felfalnak, amit csak lehet. Néha azt is, amit nem lehet.

Ogre törzsek

Lakmározók

Ez a törzs két dologról híres: a kitűnő konyhájáról és a hobbitjairól, akik ezt szolgáltatják. Muszáj nekik, mert ez az életbiztosításuk. A törzs vezére, Bendőmester Blaunt (Bocs, hogy nem szó szerint fordítottam, de a „Feastmaster”, vagyis Bulikirály túl fenyőmiklósosan hangzik.) egész megyényi hobbitot ejtett foglyul portyái alatt, és a kis szőrőstalpúak most kénytelenek ínyencfalatokról gondoskodni, nehogy ők váljanak főfogássá.

Eszes Fulg Törzse

Eszes Fulg egy púpos, öreg zsarnok, aki nem a legerősebb, viszont a legagyafurtabb az összes ogre között. Ő uralja a Gyászhegység északnyugati részét. Úgy biztosítja, hogy senki se keljen fel ellene, hogy paranoid módon lesi környezetét. Aki kicsit is gyanús, azt véletlenül baleset éri. Mérgezett ételt eszik, álmában megfullad, vagy kést talál a szívében. Kicsit Sztálinra emlékeztet ez az öreg Fulg. Kedvenc tréfája, hogy a Moulder klánnal rat ogrékat mutáltat magának vélt vagy valós ellenségeiből.

Szemkiszúrók

Ha jobb szót találsz az angol „Eyebiter” magyarítására, lécci írd meg kommentben, mert az én megoldásommal (Szemkiszúrók) nem vagyok elégedett. Ez a törzs 60 éve terrorizálja a Birodalom karavánjait. Vezetőjük a hírhedt Marlon Malron Nagypapa, akinek állítólag több utóda van, mint a többi zsarnoknak összesen. Az, hogy a törzs családi vállalkozásként működik, sokkal hatékonyabbá teszi a portyázást.

Gruth Spawnchomper törzse

Az északi pusztákon él ez a káoszhívő ogre szekta. Megtámadnak és felprédálnak mindent, ami kicsit is ehetőnek tűnik. Vagy legalább jó buli feldúlni. …bár ennyire északon legfeljebb egymás vackát háborgatják, más fajban nagy kárt nem tesznek. Gruth kedvenc kajája a zsírban sült démoncsáp, ami meg is tette hatását: zsarnokunk homlokán folyton mozgó, gusztustalan csápkorona nőtt ki. (A „gusztustalan” szó tulajdonképpen nem is csak a csápokra vonatkozik.) A Káosz persze az egész törzset megfertőzte, így az ogrék közt is megvetett (és rettegett) Sárkányogrék lettek a törzs derékhada.

Lazarghok

Ez az egyik legősibb ogre törzs. Egyenesen Egyujjú Groth-tól származnak, a Nagy Bendő első prófétájától. Ennek megfelelően különösen erős a hitük a „Legnagyobb Zsarnokban”. (Tehát tőlük származik az örökbecsű mondás: Az éhség nagy úr!) A valaha büszke és hatalmas nép (már amennyire egy ogre törzs az lehet) mára kifacsarodott, elfajzott fiakat szül: koszos rongyokba bugyolálják magukat, piercingekkel és láncokkal dekorálják testüket. (Mondjuk a piercing egyéni ízlés kérdése, én nem törnék pálcát felette, mértéktelen használata azonban ogréink köreiben igen divatos. Én a Lazarghvadászok helyében erős mágnesekkel kezdeném a csatát.) Egyik legjellemzőbb vonásuk, hogy a hazájukat átjáró gonosz energia miatt kihullott a hajuk és a foguk. A hajuk pótlásával nem vergődnek (pedig elképzelem, ahogy mamutborjakat kötöznek a kobakjukra), fogukat azonban hiányolják, hiszen nehéz nélkülük rágni. Kreatív ogréink azt találták ki, hogy kalapáccsal fekete köveket ütnek az ínyükbe, és hagyják, hogy ezek belegyógyuljanak a húsba. Kolgét bácsi bekaphattya.

ogrekingdoms.jpg

Forrás: Warhammer Lexicanum

Szerző: StyxWar  2013.12.12. 14:57 2 komment

Címkék: ogre fluff

A bejegyzés trackback címe:

https://styxmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr85687573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matney 2013.12.12. 21:36:01

Az Eyebiter valóban kemény dió, talán lehet még Szemtépő? Esetleg Szemszakító? Szemszaggató? (Na jól van, ez egyre durvább lesz, inkább abbahagyom...)

Tetszenek nekem is ezek a fluff cikkek, én lusta vagyok ugyanis utánaolvasni ezeknek :)

StyxWar 2013.12.13. 08:18:28

@EnvoyCorps: Szemtépő... hááát... talán még ez a legjobb. Talán, talán.

Fluff: Köszi! :) Bár ezek elég felszínes cikkek, aki pont azzal a fajjal játszik, tuti többet tud róluk. Viszont aki most kezdi a warhammert, vagy más serege van, annak hasznosak.
süti beállítások módosítása